Budapest legmélyebb pontjai: a Duna medrétől a Széll Kálmán tér alatti peronokig

Budapestet többnyire a magas pontjairól szoktuk nézni: a János-hegyről, a Gellért-hegyről, a Várból. A város másik arca azonban lefelé vezet. Budapest legmélyebb pontjainak története nemcsak földrajzi adat, hanem várostörténet is. A felszíni mélység kérdésénél a Duna vízszintje a kiindulópont.

Budapest legmélyebb pontjai

A főváros egyik különleges mélypontja az Ínség-szikla, amely csak alacsony vízállás idején bukkan elő a Gellért-hegy tövében. Neve is beszédes: a régi városi emlékezet szerint akkor vált láthatóvá, amikor a tartós szárazság már bajt jelzett. Ez a pont körülbelül a tengerszint felett 95 méter körüli magasságban fekszik, vagyis Budapest „legmélyebb” felszíni helyei a Duna változó vízjárásához kötődnek. A valódi mélységérzetet azonban a metró adja. De itt pontosítani kell: más a város tengerszint feletti legmélyebb közlekedési pontja, és más az az állomás, amely a felszínhez képest a legmélyebben fekszik. A metróhálózat legmélyebb pontja a Deák Ferenc tér környezetében található, ahol a 2-es metró alulról kerüli el a 3-as metró alagútját; ennek tengerszint feletti magassága mindössze 68,9 méter.

Az utas számára mégsem ez tűnik a legmélyebbnek, hanem a Széll Kálmán tér. A metróállomások között itt a legnagyobb a szintkülönbség a felszín és a peron között: nagyjából 39 méter, pontosabban 38,6 méteres mozgólépcső-emelőmagassággal számolhatunk. A kelet–nyugati metróvonal teljes, Deák tér és Déli pályaudvar közötti szakaszát 1972-ben adták át, vagyis a budai oldal mélyállomásai a szocialista nagyberuházások korszakában születtek meg.

A vonalnak nemcsak a Dunát, hanem a Várhegy és a budai hegyvidék alatti szerkezeti viszonyokat is kezelnie kellett. A teljes M2-es vonal 10,5 kilométeres rendszerként készült el 1972-re.

A mélységnek van látványosabb, szinte színházi változata is: a Fővám téri metróállomás. Ott körülbelül 32 méterrel a felszín alatt állva is fel lehet pillantani az égre, ami ritka budapesti élmény. A város tehát nemcsak lefelé építkezett, hanem helyenként olyan föld alatti tereket hozott létre, amelyekben a mélység és a felszín egyszerre érzékelhető.

Budapest mélyrétegeihez a barlangok is hozzátartoznak. A Pál-völgyi-barlangrendszer a Duna–Ipoly Nemzeti Park adatai szerint Magyarország leghosszabb barlangrendszere, jelenleg mintegy 32 kilométer ismert járattal; ebből körülbelül 500 méter látogatható. A Vár-barlang több mint 3 kilométeres rendszere pedig azt mutatja, hogy a természetes üregekhez az ember is hozzátette a maga rétegeit: borospincét, raktárt, óvóhelyet, menedéket.

Budapestnek nincs egyetlen legmélyebb pontja, mert nincs olyan abszolút paraméter, amivel meg lehetne egyetlenegy mélységet határozni. Ezért a többes szám. Az Ínség-szikla a folyóhoz, a Deák tér alatti alagútszint a mérnöki hálózathoz, a Széll Kálmán tér metróállomása az utasok mindennapi mélységélményéhez, a barlangok pedig a város természetes és népi emlékezetéhez kötődnek.