Kiemelt nyári élelmiszerbiztonsági ellenőrzésbe kezdett hétfőn a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSzH), az augusztus 26-ig tartó országos akciót a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi, valamint növény- és talajvédelmi igazgatóságainak bevonásával tartják - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán az MTI-vel.
Elsősorban strandbüfékben, ifjúsági és gyermektáborokban, nagyobb fesztiválokon, nyári rendezvényeken, éttermekben, kifőzdékben vizsgálják főként a friss fogyasztásra szánt zöldségeket, gyümölcsöket és a fagylaltokat. Különös figyelmet fordítanak a szezonálisan működő vendéglátóhelyekre és az idegenforgalmi szempontból kiemelt helyen lévő vendéglátó létesítményekre.
Hangsúlyos kérdésként kezelik az ellenőrök az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának körülményeit - tájékoztat a közlemény. A szakemberek nézik a termékek nyomon követhetőségét és azt is, hogy megfelelően hűtötték-e a különböző árukat.
A növény- és talajvédelmi hatóság kiemelten ellenőrzi a friss fogyasztásra szánt zöldségek és gyümölcsök minőségét, növényvédőszer és egyéb esetleges mérgezőanyag tartalmát. Arra külön odafigyelnek, hogy megfelelően dokumentálták-e a termék származását. A nyári zöldség és gyümölcs-ellenőrzés része a célzottan elrendelt dinnyeellenőrzés is. Az MgSzH az akció ideje alatt több alkalommal is tájékoztat majd az ellenőrzések eredményeiről - tartalmazza a közlemény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.