Hogy tanulunk meg beszélni?

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2011. június 01. 12:15
A Pennsylvania Egyetem kutatói megdöntötték az eddigi teóriát azzal kapcsolatban, miként sajátítják el a gyerekek az első szavakat. Tamara Nicol Medina, John Trueswell és Lila Gleitman mellett Jesse Snedeker, a Harvard egyetem munkatársa is részt vett a vizsgálatokban, melynek eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban tették közzé.

A jelenlegi álláspont szerint a gyerekek kezdetben egy asszociációs módszer segítségével tanulják meg a szavakat, fokozatosan jegyezve meg, hogy mire vonatkozik az adott szó.

A Pennsylvania Egyetem kutatói megdöntötték az eddigi teóriát azzal kapcsolatban, miként sajátítják el a gyerekek az első szavakat. Tamara Nicol Medina, John Trueswell és Lila Gleitman mellett Jesse Snedeker, a Harvard egyetem munkatársa is részt vett a vizsgálatokban, melynek eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban tették közzé.

A jelenlegi álláspont szerint a gyerekekkezdetben egy asszociációs módszer segítségével tanulják meg a szavakat, azaz a gyakran hallott kifejezéseket először a közvetlen környezetükben található többféle tárggyal is összekapcsolják, majd bizonyos idő elteltével, szűkítik a kört, míg végül minden egyes hallott szóhoz már csak azt az adott tárgyat fogják hozzákapcsolni, amit az a szó valóban jelent.

shutterstock_22826479

Medina szerint azonban ez a feltételezés egyáltalán nem helytálló, mivel ez az asszociációs módszer jóval nagyobb kapacitású memóriát feltételez az ember részéről, mint amennyivel valójában rendelkezik.

Feltételezésük bizonyítására a kutatók három kísérletet is elvégeztek, melyek mindegyikében kamerával rögzítettek rövid jeleneteket, melyeket a kísérleti alanyoknak hang nélkül játszottak le, egy szó kivételével, melyet az első kísérletben kisípoltak, a másik kettőben pedig egy halandzsa-szóval helyettesítettek, és ezt az adott szót az alanyoknak pusztán a vizuális kontextus alapján kellett kitalálniuk.

Mindhárom kísérlet megerősítette azt a hipotézist, hogy még a gyakran használt szavakat is nehéz kitalálni ily módon, ráadásul, akiknek sikerült, azok sem fokozatosan jöttek rá, hanem hirtelen ugrott be nekik a megoldás, ami megcáfolja azt a korábbi feltevést is, hogy a gyerekeket segítenék a szavak tanulásában a korábbi hipotéziseik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.