A Psychological Science című folyóiratban megjelent tanulmány most a pszichológiai veszélyre hívja fel a figyelmet:az egyenlőtlenség boldogtalansághoz vezet. Az elmúlt negyven év során azt tapasztaltuk, hogy az emberek akkor voltak boldogabbak, amikor kisebbek voltak a vagyoni különbségek - mondta el a kutatás vezetője, Shigehiro Oishi a Virginiai Egyetem tanára. „Az olló fokozatosan kezdett nyílni a nyolcvanas évektől, ami következtében egyre elégedetlenebbé váltunk.” - tette hozzá.
A kutatás az amerikai Általános Társadalmi Felmérés 1972 és 2008 közötti adatait vette alapul. Ebbe évente 1 500-2 000 lakost vontak be, így összesen 48 ezer ember véleményét tudták feldolgozni. A kérdések amellett, hogy kitértek a válaszoló elégedettségére, azt is vizsgálták, az illető mennyire tartja megbízhatónak és őszintének a többi embert.
A mostani kutatás során a vagyoni egyenlőtlenség mértéke alapján elemezték ki a válaszokat. Úgy találták, a társadalom legnagyobb bevételű 20 százalékának véleményét nem befolyásolták a gazdasági változások, a többiek azonban sokkal pesszimistábbak lettek.
Oishi elmondta, hogy eddig a különböző tagállamokat és országokat hasonlították össze ebben a témában, az eredmények azonban vegyesek voltak: egyesek szerint a nagyobb egyenlőség több boldogsággal járt, mások azonban nem találtak ilyen összefüggést. „Ráadásul nehéz egy kalap alá venni például Brazíliát Svédországgal, hiszen a gazdasági helyzet mellett számtalan egyéb tényező is befolyásolja a lakosok hangulatát.” - hívta fel a figyelmet a kutató. Véleménye szerint minden nemzetnek, amelynek fontos tagjai boldog élete, kezelnie kell az egyenlőtlenséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.