Egészségnapra ébredt Magyaratád apraja-nagyja, hiszen egy országos pályázatán a falu kisdiákjai nyerték el az első díjat, és ezzel 300000 Ft hozzájárulást egészségnapjuk megvalósításához. A tudatos táplálkozásra, az étkezés és mozgás közötti egyensúlyra, valamint a szülői bevonásra hívták fel a figyelmet a játékok, vetélkedők, előadások. A „Mozgás öröme” fotó- és rajzpályázat nyertesei Béres Alexandrától vették át jutalmukat a mindenkit megmozgató fitneszfoglalkozás előtt. A résztvevők agyserkentő tippeket is kaptak a tanév végi hajrához.
A közel 4700 diák és több mint 600 tanár válaszai alapján a tudatos táplálkozás, az étkezés és mozgás közötti egyensúly, valamint a szülők bevonása bizonyultak a legnehezebbeknek. A pályázat második fordulójában a arra biztatták a csapatokat, hogy olyan egészségnap tervet és plakátot készítsenek, melyek választ adnak a kutatás során tapasztalt kihívásokra.
A 164 pályázatból a Bikkmakkok csapatának ítélte a zsűri az első díjat. A magyaratádi iskolások egészségnapjuk megvalósításához 300000 Ft hozzájárulást kaptak. Egészségnapjukon pedig Béres Alexandra, Fitness magyar-, Európa-, és világbajnok fitness foglalkozása is színesítette programjaik sorát. Béres Alexandra mellett Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke és Tóth Tímea dietetikus ítélte a legjobbnak a magyaratádiak tervét.
A kisiskolások mindenben remekül teljesítettek, az egészségnapra vonatkozó tervük nem véletlenül nyerte el a első díját, izgalmas programokat találtak ki az összes kiemelt téma bemutatására, melyek a tanulókat nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is mozgásra ösztönözték.
Béres Alexandra agyserkentő mozgástippjei diákoknak a tanév végi hajrához:
Állj fejen otthon a falnál fél percig, mielőtt elindulnál otthonról! A vér így az agyadba tódul, ez pedig serkenti a gondolkodásod.
Dolgozatírás előtt, behajlított lábakkal ülésből vagy állásból hajolj előre, és fogd meg a bokád, és maradj így amíg elszámolsz 20-ig! Ez segíti az agyban a véráramlást.
Lélegezz mélyen háromszor, miközben a kezedet a magasba emeled! Ezek a mozdulatok szintén oxigént juttatnak az agyadba, és segítik a feszültség levezetését.
Kérdd meg a padtársadat, hogy könnyedén masszírozza meg a vállad! Ez segít leküzdeni a legelőször a vállad izomtónusainál jelentkező feszültséget.
Végül egy gyors izomátmozgató tipp, mely beindítja a vérkeringést, és így serkenti az agyat: végezz 5-5 váll- majd karkörzést előre és hátra, majd 10 térdhajlítást és nyújtást, végül pedig érintsd meg 10-szer a talajt.
Gondolatébresztő étrendtippek Antal Emese dietetikustól:
Szabadítsa fel gyorsan energiáit aszalt gyümölcsökkel.
Őrizze meg szellemi frissességét olajos magvakkal.
Tartsa egyensúlyban energiaszintjét teljes kiőrlésű, magvas péksütemények és idényjellegű friss vagy mirelit zöldségek fogyasztásával.
Fogyasszon heti kétszer-háromszor tengeri halat vagy busát. Ezek omega-3 tartalmuk révén hozzájárulhatnak az agyműködés fokozásához, segítenek a stressz kezelésében és az agysejtek regenerálásában.
Küzdje le a figyelemzavart napi négy-ötszöri színes táplálkozással: zöldségek és gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, zsírszegény tejtermékek és húsok fogyasztásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.