A tanulmányt kétéves kutatómunka előzte meg, amely során a kutatók a krumpli-, brokkoli- és paradicsomtermesztés különféle módjait tanulmányozták. Anglia lakosságának nagyjából a harminc százaléka vásárol rendszeresen biotermékeket, amivel 1,84 milliárd fontnyi bevételt hoznak évente az országnak. Ugyanakkor egyre több család fog bele a biogazdálkodásba, és termeszt saját maga számára zöldségeket és gyümölcsöket.
A kísérletek során a zöldségeket kétféle módon gondozták - egy részüket bio módon, másrészüket vegyszerekkel kezelve - és azt tapasztalták, hogy a mesterséges szerekkel kezeltek ugyanolyan szépek és finomak lettek, mint a bio változatok.
A későbbi vizsgálatok során ráadásul a vegyszerekkel kezelt brokkoliban és karalábéban több antioxidánst találtak, mint a bio változatokban, továbbá a nem bio krumplinak a C-vitamin tartalma is magasabb volt. Emellett a paradicsomok közül is sokkal ízesebbnek és édesebbnek bizonyult a nem bio változat. Ceri Thomas, a Which? Gardening című magazin szerkesztője így nyilatkozott:
„A kísérlet eredményei valóban meglepőek, a kutatók azonban nem tértek ki a biogazdálkodás egyéb előnyeire, például a környezeti hatásokra. Bármilyen módszert is alkalmazunk a zöldség-gyümölcstermesztés során, azt bárki alátámaszthatja, hogy az otthon termeltek sokkal finomabbak, mint a szupermarketek polcain találhatóak.” Emma Hockridge, a Termőföld-szövetség munkatársa szerint a vizsgálat minden tudományosságot nélkülöz, és nagyon kicsi mintán készítették: „Itt sokkal többről van szó, mint a küllemről és az ízről. A vegyszerek súlyosan károsítják a környezetet, az állatvilágot és az ivóvizeinket.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.