A dadogás közismert jelenség, de van egy fajtája, amiről ritkábban esik szó.
Azt sokan tudják, hogy kisgyerekeknél előfordul, hogy dadognak, de azt már kevesebben, hogy ? ritkán ugyan -, de megeshet, hogy a dadogás váratlanul, felnőtt korban jelentkezik valakinél. Ez utóbbi jelenség hátterében vagy neurológiai vagy pszichogenetikai okok állhatnak.
Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet szerint a váratlanul fellépő dadogást okozhatja agysérülés, epilepszia, drog (főleg heroin), krónikus depresszió, vagy akár korábbi öngyilkossági kísérlet is, amely során barbiturátokat használt az illető.
Dr. Tommie L. Robinson, a washingtoni Országos Gyermekgyógyászati Központ beszéd- és hallásrészlegének igazgatója, elmondta, hogy a váratlanul jelentkező dadogás esetében nemegyszer kiderül, hogy a jelenség nem előzmény nélküli, esetleg gyerekkorában is dadogott az illető, csak később kinőtte.Az egyik esetnél egy harmincéves asszony karambol során verte be a fejét, és az ütés időszakos dadogást okozott nála, egy másiknál pedig egy 28 éves férfi kezdett dadogni, miután öngyilkosságot kísérelt meg.
A Nemzeti Siketek és Kommunikációs Zavarokban Szenvedők Intézete az alábbi tényeket közli a dadogásról:
- A dadogás minden korosztályt érint, de leggyakoribb a 2-5 évesek körében.
- A gyerekek öt százaléka dadog életének valamely szakaszában.
- A fiúk kétszer nagyobb valószínűséggel dadognak, mint a lányok, nagyobb korukban pedig már 3-4-szer több a dadogó fiú, mint a lány.
- A legtöbb kisgyerek kinövi a dadogását, mindössze egy százalékuknál marad meg felnőttkorára is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.