"A leglátványosabb fejlődés azoknál a tizenéveseknél volt megfigyelhető, akik feszültebbek voltak a vizsga előtt. A krónikusan idegeskedő tanulók általában az osztálytársaik szintje alatt teljesítenek.Ha lehetőséget adunk nekik, hogy a teszt előtt kiírják magukból a feszültséget, a teljesítményük látványosan javulni fog", állítja Sian Beilock, a Chicagói Egyetem pszichológia docense, a tanulmány egyik szerzője.
Szerinte ezzel az egyszerű beavatkozással kiegyenlíthetik az idegeskedő és a nyugodt tanulók közti különbséget. A vizsgálatokat számos különböző teszt keretében végezték el a kutatók. Az első teszt során húsz főiskolás hallgatót kértek fel egy matematikai feladatsor kitöltésére. A második teszt alkalmával a kutatók emelték a tétet, és pénzjutalmat helyeztek kilátásba a legjobb eredményt elérőknek.
A teszt megírása előtt az egyik csoport tíz percet kapott, hogy kiírja magából a vizsgával kapcsolatos feszültségeit, a másik csoportnak eközben csendben kellett ülniük. A tesztek kiértékelésénél kiderült, hogy akiknek csendben kellett ülniük, azoknak tizenkét százalékkal romlott a teljesítményük, míg az csoport, akik kiírhatták magukból a stresszt, öt százalékkal jobb eredményt értek el.
Beilock szerint azért működik ez a módszer, mert ha kiírjuk magunkból a felgyülemlett feszültséget, a vizsga alatt már nem fog minket hátráltatni, emiatt jobban tudunk az előttünk álló problémára koncentrálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.