Érdekes helyzetet teremt az orvosok léte a közösségi oldalakon, mert így elmosódik a határ a magánélet és a gyógyítás között.
Journal of Medical című lap online kiadásában megjelent tanulmány szerzői négyszázöt posztgraduális képzésben résztvevő fiatal orvost kérdeztek meg a Facebookról, akik fele küldte vissza a kérdőívet. A válaszolók hetvenhárom százaléka volt fent a közösségi oldalon.
Nagyjából felük szerint a beteg máshogy néz az orvosára, miután felfedezi annak Facebook-adatlapját. Ezt a háromnegyedük kiegészítette azzal, hogy mindez csak akkor történik meg, ha az adatok a beteg számára is hozzáférhetőek. A tagok szinte mindegyike megadja adatlapján a teljes nevét és a születési adatait, kilencvenegy százalék pedig fényképet is felrak magáról.Eddig mindössze hat százalékukat jelölte be egy betegük ismerősnek, de a kutatók szerint a jövőben az ilyesmi sokkal gyakoribb lesz. Nyolcvanöt százalékuk ma azt mondja, visszautasítana egy ilyen felkérést. Akik mégis elfogadnák, azzal indokolták a véleményüket, hogy mindkettőjük számára kínos helyzetet teremtene, ha nem ezt tennék. Az elutasítók szerint etikátlan lenne, ha barátjuk lenne a beteg a Facebookon, sőt, egyesek akár romantikus ábrándokat is szőnének köréjük.
?Ez az újfajta kapcsolat valóban olyan helyzetet teremt, amely etikailag kérdéses, mivel nem kapcsolódik közvetlenül a gyógyításhoz.? ? állítják a tanulmány szerzői, majd hozzáteszik: "Nem szerencsés, ha a betegek túl mély információkkal rendelkeznek orvosaik magánéletéről. Fontos, hogy a fényképek és kommentek ne legyenek félreérthetőek, és ne lehessen belőlük következtetni a doktor világképére és magánéleti szokásaira. Nem kell, hogy olyanok is hozzáférjenek, akiknek nincs közük hozzá.?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.