Meglehet a kopaszság ellenszere

friss hírek
PUBLIKÁLÁS: 2010. december 24. 00:00
Tudósoknak nemrég sikerült szőrtüszőket előállítaniuk őssejtekből, ezért a szakértők úgy gondolják, a kopaszság ellenszerének kifejlesztése sincs már messze.

Tudósoknak nemrég sikerült szőrtüszőket előállítaniuk őssejtekből, ezért a szakértők úgy gondolják, a kopaszság ellenszerének kifejlesztése sincs már messze.

A Berlini Technológiai Egyetem tudósai állati sejteket használtak fel mostani kísérleteik során, de egy éven belül képesek lesznek emberi őssejtekből is előállítani a szükséges szőrtüszőket.

A Daily Express értesülései szerint Roland Lauster professzor és kollegái olyan eljáráson dolgoznak, amely megoldást jelenthetne a hajhullással küzdők nyolcvan százalékának gondjaira. Lauster professzor szerint az őssejtekből előállított szőrtüszők beültetésén alapuló kezelés öt éven belül mindenki számára elérhető lesz.15046"Az előkészületek jelenleg is folynak - nyilatkozta Lauster professzor - A módszer kifejlesztése azt is jelentené, hogy a kozmetikai termékeket nem kellene többé állatokon tesztelni, hiszen tetszőleges mennyiségű emberi haj a rendelkezésünkre állna."

Bár 2004-ben egy amerikai kutatócsoport (Pennsylvania Egyetem) is rájött, hogy őssejt-terápia segítségével megelőzhető a kopaszság, a kopaszodás ellenszerének felfedezése még mindig várat magára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.