A túlsúlyos embereknek számos egészségügyi problémával kell megküzdeniük. Most azt is hozzáadhatjuk a listához, hogy autóbaleset esetén nagyobb eséllyel halnak meg.
A mérsékelten és a nagyon súlyosan elhízott embereknek számos egészségügyi problémával kell szembenézniük: a szívbetegséggel, a cukorbetegséggel, a magas vérnyomással, az agyi érkatasztrófával, az epehólyag betegséggel, és így tovább.
A Buffalo Orvostudományi Egyetem kutatója, Dietrich Jehle által vezetett, az American Journal of Emergency Medicine szaklapban közzétett tanulmány szerint a mérsékelten elhízott autóvezetők esetében huszonegy százalékkal magasabb, a nagyon súlyosan elhízottak esetében, pedig ötvenhat százalékkal magasabb a halálozás kockázata. Érdekes, a sovány és a normális testsúlyú autóvezetők esetében némileg magasabb kockázatot állapítottak meg, mint az enyhén elhízott autóvezetők esetében.Jehle szerint a karambolok súlyossága és mintái különböző biomechanikai tényezők együttesétől függnek, a testtömeg a baleset eredményére gyakorolt hatását azonban eddig nem vizsgálták. A törésteszt bábuk értékes adatokkal láttak el bennünket azzal kapcsolatban, hogyan reagál az emberi test a karambolokra, ezek azonban általában normális testsúlyú emberek mintájára készültek.
Amennyiben a bábuk jobban hasonlítanának a túlsúlyos amerikai társadalom tagjaira, a kutató szerint még további előrelépéseket lehetne elérni az autók tervezésében, ami a halálozási arány csökkenéséhez vezethet.
Jehle többek között azt javasolja, hogy a gyártók bővítsék az állítható ülések mozgásterét, a mérsékelten és súlyosan elhízott embereket, pedig arra kellene ösztönözni, hogy vásároljanak nagyobb autókat, amelyekben nagyobb a hely az ülés és a kormányoszlop között. A kutató szerint az autógyártóknak kövér bábukkal kellene tesztelniük a gépkocsik belső tereit, mert ezzel javítani lehetne a biztonságot abban az amerikai társadalomban, ahol az emberek egyharmada elhízott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.