Néhány kérdés a magas vérnyomás betegségről

magas vérnyomás
PUBLIKÁLÁS: 2010. november 11. 00:00
Mikor beszélhetünk magas vérnyomásról?

Az áramló vér nyomását, mely fenntartja az áramlást nevezzük vérnyomásnak.

Mikor beszélhetünk magas vérnyomásról?

A Egészségügyi Világszervezet ajánlásai szerint a 140/90 Hgmm vagy ennél magasabb vérnyomás értékek esetén.

Mi okozza a vérnyomás emelkedését?

Vannak természetes élethelyzetek, amikor a szervezet az őt érő külső, vagy belső hatásokra a vérnyomás megváltoztatásával válaszol. Éjszaka alvás közben, vagy nyugalomban a vérnyomásunk csökken, ugyanakkor stresszhelyzetben, vagy fizikai aktivitás idején emelkedik. A dohányzás érszűkítő hatása révén emeli a vérnyomást. Az elhízás kapcsán pedig a túlsúly az, ami fokozott terhet ró a szívre és ezáltal az érrendszerre is.

ver76

Míg a férfiak magas vérnyomás megbetegedésének gyakorisága 50 éves életkor alatt gyakoribb, mint a nőké, a változó kor után ez az arány megváltozik, és ez elsősorban a női nemi hormonok érvédő és értágító hatásának lecsökkenésésével magyarázható.

A stressz, szorongás, állandó időkényszer a magasvérnyomás-betegség egyik legfontosabb kiváltó tényezője. Ennek hatására emelkedik a szervezet adrenalin szintje, ami erős érösszehúzó hatása révén emeli a vérnyomást.

Akkor is előfordulhat, hogy magas vérnyomásom van, ha semmilyen panaszom sincs?

Igen, a betegség korai időszakában gyakori, hogy a beteg semmilyen tünetet, vagy panaszt nem észlel. Éppen ezért lényeges szűrővizsgálat a vérnyomásmérés, hiszen afejfájás, a szédülés, a fülzúgás, a szapora szívműködés, vagy a látászavar már egy súlyosabb és egyben nehezebben kezelhető állapot jele lehet.

vernyomas_doboz9Mit tehetek, ha már mértek nálam magasabb vérnyomás értékeket?
Fontos a rendszeres vérnyomás ellenőrzés, és az életmód megváltoztatása. Kerülni kell a túlzott sóbevitelt, a dohányzást, az alkoholfogyasztást. Az elhízás csökkentésével, rendszeres, nem megerőltető testmozgással és megfelelő stresszkezeléssel sokat tehetünk az egészségünkért.

Lehet-e a magas vérnyomást homeopátiával kezelni?

Mérsékelten emelkedett vérnyomás esetén az életmódváltás és a homeopátia megfelelő kezelést jelent, magasabb értékek esetén szükséges a hagyományos gyógyszerek szedése is, de ezek mennyisége csökkenthető homeopátiás kiegészítő kezeléssel.

Íme néhány, a leggyakoribb alkati szerek közül:

A Sulfur fokozottan érzékeny a melegre, gyakran kipirul az arca, hajlamos a vértolulásos fejfájásra, panaszait a hűvös enyhíti.

A Nux vomica heves vérmérsékletű, gyakran vezető beosztású, stresszben élő személy, aki sokat kávézik, étkezésben, ivásban hajlamos a túlkapásokra, gyakran vannak emésztési panaszai is.

vernyomas43

Az Aurum muriatikum típusú beteg hasonlít a Sulfurra, de érzelmileg labilis, gyakran szorongó, depressziós és önbizalom hiányos. Szívpanaszai, ritmuszavara is lehet.

A Lachesis nő magasvérnyomás betegsége gyakran indul a változó kor után, ez az alkat rosszul tűri a szoros ruhát, vagy magas nyakú pulóvert, fejfájása orrvérzésre enyhül. Jellemző rá a váltakozó hangulat, feldobott bőbeszédűségét depressziós hallgatagság követheti.

A Calcium carbonicum alkat általában elhízott, hajlamos az anyagcsere betegségekre, a vese- és epekövességre, korai érelmeszesedésre.

Az alkati kezelés mellett mindig érdemes a kiserek keringését javító golyócskákat is szedni, ilyen például az Arnica és az Arsenicum iodatum.

A homeopátia enyhe és súlyosabb magasvérnyomás betegség kezelése esetén is eredményesen alkalmazható, mert a szervezet saját védekező mechanizmusának serkentésével segít az anyagcsere betegségek, a stressz, és az elhízás leküzdésében, illetve csökkenti az esetleges szövődmények kialakulásának veszélyét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.