Azok a gyerekek, akik elektronikus eszközöket használnak elalvás előtt hangulatzavar és kognitív tanulási nehézség is jelentkezhet.
40 iskolás és diák vett részt a szeptember és május közt végzett felmérésben, melynek eredményeit Vancouverben, az Amerikai Mellkasgyógyászati Szakkollégium gyűlésén mutattak be. A 8 és 22 év közötti fiatalok 77 százaléka "állandó" alvásproblémákkal küzdött, ha lefekvés előtt a fent említett tevékenységekkel foglalatoskodott. Mindegyiküket felkeltette éjszakánként legalább egy alkalommal valamilyen elektronikus berendezés, ráadásul a fele társaság nappal is kellemetlenségekkel találta magát szemben.?A gyerekek, akik lefekvés előtt valamilyen elektronikus eszközzel játszanak, sokszor különféle problémáktól szenvednek nappal is, például figyelemzavaros hiperaktivitástól, szorongástól, depressziótól, tanulási nehézségektől.? - nyilatkozta a szerző, Dr. Peter G. Polos. ?Éjjel sem alszanak nyugodtan, sokat forgolódnak, álmatlanok lesznek, lábfájdalmakkal küzdenek.? A tanulmányból az is kiderült, hogy akadnak, akik a lefekvést követően még 35 sms-t küldenek el. Ez egy olyan stimuláló tevékenység, mely későbbi álmukat is megzavarja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.