?A fő célunk az, hogy gátat szabjunk a nagyivásnak.?- mondja az amszterdami alkoholizmust kezelő központ vezetője.
Az október óta Amersfoort városában működő súlyos alkoholistákkal foglalkozó Centrum Maliebaan naponta öt liter sör elfogyasztását engedélyezi a bentlakóknak, egy óra szünettel minden fél literes korsó között. Havonta közel 4 ezer fél literes doboz fogy el, melyeket nagykereskedelmi áron vásárolnak, és nyereség nélkül árusítanak.
A kanadai ötleten alapuló központ a város legkeményebb alkoholistáit veszi célba, akiknek se családjuk, se munkahelyük, se otthonuk, se igényük az alkoholizmus abbahagyására.
?Amikor az alkoholisták reggel felkelnek, rosszul érzik magukat. Aztán addig isznak, amíg a rosszullét elmúlik. Néha egy egész üveg Martinit vagy portóit ledöntenek néhány másodperc alatt, még reggeli előtt? ? számol be a központ csoportvezetője, Pieter Puijk. ?Berúgnak, és kellemetlenséget okoznak az egész közösségnek: lopnak, verekednek és ordibálnak. Ráadásul a nagyivás súlyos máj-, agy- és szívkárosodást is okoz.?
A Maliebaan bentlakói reggel fél nyolctól rendelhetik az első fél liter sörüket, ami éppen elég ahhoz, hogy rendben legyenek. Aztán egy órát kell várniuk a következő adagra, a legutolsó kört pedig este fél tízkor ihatják meg. ?Ez lehetővé teszi, hogy állandó alkoholszintet tarthassunk fenn a vérükben, enyhe mámoros állapotot biztosítva számukra? ? mondja Puijk. ?Így tisztább a fejük, és dolgozni lehet velük: rávehetjük őket arra, hogy megvizsgáltassák magukat egy orvossal vagy pszichiáterrel, hogy egyenek, fürödjenek és kontroll alatt tartsák a viselkedésüket.?
A központban napi három étkezést biztosítanak, vitaminokat adnak, és éjszaka gyógyszerekkel szorítják vissza az elvonási tüneteket. A kliensekre ápolók és orvosok figyelnek, és a dolgozók segítenek nekik a hajléktalan és egészségügyi támogatások igénylésében. Szabadidejükben biliárdozhatnak vagy kártyázhatnak, TV-t nézhetnek, vagy sorstársaikkal beszélgetve elücsöröghetnek egy korsó sör mellett.?A vágy mindig megmarad. Ha azonban elfoglaltságot, orvosságot és ételt ajánlunk nekik, egy kicsit enyhül? ? mondja Puijk. ?Itt békére lelhetnek. Nem üldözi őket a rendőrség és a többi állampolgár. Senki sem zaklatja őket, és élvezhetik sorstársaik társaságát.?
A javarészt az amersfoorti önkormányzat által finanszírozott központ nem tilthatja meg, hogy a bentlakók a falakon kívül is igyanak. Schouten elmondása szerint azonban csak három-négy ember önt fel a garatra rendszeresen. Ez azzal a következménnyel jár, hogy ha részegen érkeznek vissza, nem kapnak sört.
A központ a jelenleg egy közös teremben tábori ágyakon alvó klienseknek hamarosan igazi ágyakat fog biztosítani egy- és kétágyas szobákban. A jó magaviseletért pedig bónusz is jár majd, például éjjeli szekrény és íróasztal.
?Ők sosem lesznek mintaállampolgárok, vagy keményen dolgozó adófizetők? ? mondja pártfogoltjairól Schouten. ?Így azonban több örömük telik az életben, kevésbé számítanak nyűgnek a társadalom szemében, ráadásul egészségesebbek is. Megpróbáljuk megadni nekik a méltóságos életet? ? teszi hozzá Puijk. ?Végül is, ők is csak emberek.?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.