Sztárok ültették fát az Illatok kertjében

friss hírek
PUBLIKÁLÁS: 2010. június 22. 00:00
35 különféle növény illatozik a Vakok Szövetségének új díszkertjében, amely a L?Occitane által kezdeményezett jótékonysági programnak köszönhetően jöhetett létre.

35 különféle növény illatozik a Vakok Szövetségének új díszkertjében, amely a L?Occitane által kezdeményezett jótékonysági programnak köszönhetően jöhetett létre.

A díszkert első ütemének ünnepélyes átadására június 15-én került sor, a jótékonysági programban korábban is közreműködő sztárok egy fát ültettek el közösen az Illatok kertjében.

A natúrkozmetikumokat forgalmazó cég számára megalakulásától kezdve fontos volt a társadalmi felelősségvállalás, a vakok és gyengénlátók patronálása pedig különös figyelmet kap a cégen belül. Már 1997-ben megjelentek a Braille-írással felcímkézett termékek a L?Occitane palettáján. 2001-ben pedig az ORBIS nevű nemzetközi civil szervezettel építettek ki partneri viszonyt, amelynek keretében oktatással és megelőzéssel harcolnak a vakság ellen a világ legszegényebb országaiban. 2005 óta megvásárolhatók azok a hatszögletű gyertya alátétek, amelyeken Braille-írással a fény szó olvasható, s amelyek eladásával szintén az ORBIS munkáját támogatják.

A natúrkozmetikumokat forgalmazó cég magyarországi képviselete 2009 decemberében indította el ?Illatvarázslat a Vakok Szövetségéért? jótékonysági akcióját, amelynek keretében közismert sztárok segédkeztek a cég egyik üzletében, hogy így minél nagyobb összeggel támogathassa a cég a Vakok Szövetségét. Többek között Szabó Győző, Schell Judit és Csomor Csilla is a pult mögé állt egy rövid időre, hogy felhívja a figyelmet a jótékonysági akcióra.8568A sztárok lelkes közreműködésének is köszönhetően most megvalósulhatott a Vakok Szövetségének régóta dédelgetett álma: a szövetség székházánál elkészült az Illatok kertje, amelyben látók és nemlátók egyaránt megtapasztalhatják, hogy hogyan hat az érzékszervekre az illatos kert. 35 különféle növénnyel ismerkedhetnek meg a látogatók az Illatok kertjében, ahol a vakok és gyengénlátók tájékozódását Braille-írással készült feliratok is segítik.

Gyöngyvirág, macskamenta, méhbalzsam, orgona, vadszőlő ? néhány a kertben megtalálható növények közül; de olyan növényekkel is találkozhatunk, amelyek többek között a L?Occitane termékek fontos alapanyagát képezik, mint a levendula, a mandula, a citromfű vagy a bazsarózsa.

A kert egyik ékessége lehet majd az a fa, amelyet Barabás Éva, Kovács Ágnes, Novák Péter és Kovács András Péter közösen ültetett el a kertben. Ők valamennyien elkötelezett támogatói a L?Occitane által megfogalmazott társadalmi céloknak, s részt vettek a decemberi jótékonysági akcióban is.

?Olyannyira megtetszett nekünk a Vakok Szövetségének elképzelése, és annyira komolyan gondoljuk céljaik támogatását, hogy egy hosszabb távú együttműködésben gondolkodunk? ? mondta el Burgmann Tamás. ? ?A most átadott kertet ezért csak egy első fázisnak tekintjük, a terveink szerint a jövőben tovább bővítjük a területet.?

Az Illatok kertje a Hermina út 47. szám alatt hétköznap 8.00 és 16.00 óra között várja a látogatókat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.