A kisfiúk olyan állást szeretnének felnőtt korukra, amelyben híresek lehetnek, míg a lányok olyat, amelyben törődhetnek valakivel, segíthetnek az embereken.
A tanulmány készítői 2000 felnőttet kérdeztek meg arról, hogy mik szerettek volna lenni kisgyermek korukban. A férfiak többsége úgy nyilatkozott, hogy híres futballjátékos szeretett volna lenni. A válaszok között előfordult még a popsztár, vagy a sikeres üzletember. A lányok viszont általában megelégedtek az olyan segítő hivatásokkal, mint az orvos, tanár, vagy éppen az állatorvos.
Általánosan elfogadott nézet, hogy bizonyos állások választása a nemi előítéletek alapján történik, de ezek az eredmények azt sugallják, hogy figyelembe kell venni a munkák férfias, vagy nőies tulajdonságait is.
A Karrier Tanácsadó Szolgálat által elvégzett felmérés azt is kimutatta, hogy az emberek háromnegyedének ma már más karriercéljai vannak, mint voltak gyermekkorában. A válaszadók jelentős része nyilatkozott úgy, hogy korai elképzeléseik nem voltak reálisak.
"A karrierünk alakulásáról szóló céljaink, elképzeléseink nem csupán abból a szempontból fontosak, hogy elégedettek legyünk a munkákkal, hanem azért is, hogy az, az egész életünk egyensúlyát el tudjuk érni, és fenntartani." - idézte a Daily Express Jon Gamble-t, a brit Tanulás és Tehetség Tanács tagját.
"Ez annál is inkább fontos, mivel a 21. században sokkal gyakrabban van alkalmunk változtatni a karrierünk alakulásán, mivel most sokkal gyakoribb a munkahelyváltás, mint korábban." - tette hozzá a szakértő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.