Több ezeren használták azt az új mobiltelefonos szolgáltatást, amelyet a nigériai gyógyszerhatóság indított a hamis gyógyszerek ellen.
A betegek a gyógyszeres dobozokon található azonosító kódot SMS-ben elküldve győződhetnek meg a termék eredetiségéről. A 100 napos tesztidőszak során több mint 6700 fogyasztó közel 23 ezer darab, a vásárolt gyógyszer eredetiségigazolását lekérő és azt visszajelző SMS-t küldött és fogadott Nigériában. A gyógyszerhamisítás elleni és fogyasztóvédelmi program elindítására a Nemzeti Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal (NAFDAC), valamint a technológiát kidolgozó Sproxil együttműködésével került sor, felismerve a hamis gyógyszerek kiszűrésének létfontosságát, és kihasználva a négy helyi mobilszolgáltató által nyújtott infrastruktúrát és a meglehetősen magas, 56 százalékos mobiltelefon-ellátottságot. A februártól május közepéig tartó tesztidőszakot a Sproxil közleményében sikeresnek minősítette.
A tesztelésbe a Merck Sante által gyártott, és az afrikai országban a Biofem által forgalmazott cukorbetegség kezelésére javallott Glucophage tablettákat vonták be. A bő három hónap alatt 735 ezer doboz gyógyszert láttak el a speciális címkékkel. A bliszterekre kerülő címkéket lehúzva a vásárlók egyedi számkódot találtak, amelyet az erre a célra létrehozott ingyenes információs telefonszámra elküldve, tájékozódhattak a termék valódiságáról.Ahogy az szinte várható volt, a helyi piacra szállító hamisítók meglehetősen gyorsan reagáltak az új technológiára. Több résztvevő patikában bukkantak olyan gyógyszeres dobozra, amelyben az egyik bliszter eredeti, a másik hamis pirulákat tartalmazott. A hamisítók ezeken a dobozokon olyan feliratot helyeztek el a fogyasztók megtévesztése érdekében, amelynek ? valótlan ? állítása szerint egyetlen Sproxil címke hitelesíti a teljes csomagot.
A Sproxil közlése szerint a technológia jelentette többletköltség is kifizetődő, ugyanis a program indítása óta egyre több patika kezdett el rendelni a Biofem-től, vásárlóik ugyanis egyre nagyobb arányban visszautasítják azokat a Glucophage dobozokat, amelyek nincsenek a Sproxil címkékkel ellátva. A Biofem a tesztidőszak lezárását követően is üzemben tartja a szolgáltatást. Május közepe óta a cég közel 10 ezer fogyasztótól összesen több mint 34 ezer mobilüzenetet fogadott.
A NAFDAC a technológia több gyártóra és több termékre történő kiterjesztését tervezi, de a gyógyszeripari cégek számára nem teszi kötelezővé a részvételt. A gyógyszerhatóság meggyőződése szerint a növekvő eladási mutatók és egyéb kereskedelmi előnyök önmagukban is kellően vonzóak ahhoz, hogy a gyógyszeriparban érdekelt gyártókat önkéntes csatlakozásra bírja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.