,,Vigyázat, jövünk! - szóltak a fogak

baba
PUBLIKÁLÁS: 2010. május 13. 00:00
A legtöbb embernek gyakorlatilag születésétől haláláig gondjai vannak a fogaival. A fogfájás alattomos dolog, mert rengeteg olyan tünetet okozhat, aminek semmi köze a fogakhoz, tehát nehéz kideríteni a baj forrását. Így van ez a fogzás idején is.

Nem könnyű, viszont hihetetlenül fontos szakasza a babák fejlődésének a fogzás, hiszen ez alapvetően befolyásolja a kicsik táplálását.

A legtöbb embernek gyakorlatilag születésétől haláláig gondjai vannak a fogaival. A fogfájás alattomos dolog, mert rengeteg olyan tünetet okozhat, aminek semmi köze a fogakhoz, tehát nehéz kideríteni a baj forrását. Így van ez a fogzás idején is.

A tejfogak fejlődése már igen korán látható a méhen belül. A tizedik héten megfigyelhető az a húsz fogcsíra, amiből később a tíz-tíz tejfog kifejlődik. Az elsők általában a babák 6 és 24 hónapos kora között szokott áttörni, de nagyon ritkán foggal is születnek csecsemők.

Viszonylag sok kellemetlenséget okozhat a gyerekek számára, amikor jön a foguk, de vannak olyan bébik is, akiknél csak azt lehet észrevenni, hogy megkoccan a kanál. Egyébként semmi bajuk sincsen, ami arra utalhatna, hogy valami készülődik a szájukban. A fogzás ideje alatt a kisbabák sokszor sírósabbak, mint egyébként, mert éles fájdalmat éreznek az ínyükön.

babaszaj6

Létezik olyan krém, ami az íny érzéstelenítésére szolgál, de sajnos nem minden csecsemőnél hatékony. A fokozott nyáltermelés pedig szinte minden kicsire jellemző, ezen kívül előfordulhat az is, hogy belázasodnak, amikor jön a foguk. Néha a picik széklete is lazává válik a fogzás idején.

A tejfogak közül általában megelőzik az alsók a felsőket, sorrendben a következő módon. Először a középső-, majd az oldalsó metszők, ezután a szemfogak, végül az első- és a második tejőrlők zárják a sort. Hat éves kor körül jelennek meg az első maradandó fogak, ugyanis a tejfogak gyökerei lassan felszívódnak és ezért kiesnek. A fogcsere egyébként kb. 11 éves korig tart.

A tejfogak ápolása ugyanolyan fontos, mint később a "vasfogaké". A szájápolásra az első tejfog áttörésének pillanatától kell rászoktatni a gyerekeket. A drogériákban kapható olyan fogkefékre hasonló készlet, amivel hozzászoktathatjuk szemünk fényét a reggeli és esti fogmosásra. Gyerekfogkrémre azonban csak akkor van szükség, amikor már az összes foga teljesen kijött a kicsinek és köpni is tud. Addig, fürdéskor, törölgessük le ronggyal a fogacskáiról a lepedéket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.