Az emberi egyéniség kulcsa nemcsak a génekben rejlik, hanem azokban a környező szekvenciákban, melyen keresztül irányítani lehet azokat.
A kapcsolatot a transzkripciós faktoroknak nevezett fehérjék teremtik meg, melyek befolyásolják az emberek külső megjelenését, fejlődését, és a különböző betegségekre való hajlamot.
A Nature március 17-i számában, illetve a Science Express folyóirat március 18-i számában megjelent tanulmányok szerint tévúton járnak azok a vizsgálatok, melyek az egyedi különbségeket kizárólagosan a gének alapján magyarázzák.
?Ugyan a géneket illetően is vannak különbségek, azonban a köztük lévő régiókról mindeddig keveset tudtunk. Most már látjuk, hogy ezek határozzák meg a faktorok kötődését, ezen keresztül pedig a gén kifejeződését? ? magyarázza Michael Snyder, genetikus professzor. A genetikai jelenséget emberi, csimpánz és élesztőgomba-modellben vizsgálták.A teljes emberiség genetikai állományát vizsgálva az egyes kódoló gének variábilitása 0,025%, ezzel szemben a nem kódoló régióé, mely a genom 98%-át teszi ki, 1-4%. Snyder munkacsoportja ez utóbbi variációk segítségével magyarázza, hogy az egyes szabályozó faktorok a különböző variánsokhoz különbözőképpen kötődnek, létrehozva ezzel a nagyobb fokú faji sokszínűséget. Ezen variációk zöme, de nem az összes, örökölhető tulajdonság.
A munkacsoport a humán genomban 15 ezer kötőhelyet azonosított az NF-kB számára, és 19 ezret, melyhez az RNA PolII kötődik ? mindkettő fontos transzkripciós faktor. Megállapították, hogy a PolII helyeiben 25%-ban, az NF-kB esetében 7,5%-os egyéni különbség tapasztalható. A különböző kötődés szekvenciaeltérésekkel magyarázható, az eredmény pedig az egyes gének kifejeződésében mutatkozik meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.