Az úgynevezett randidrogok egyre szélesebb körben terjednek az Egyesült Nemzetek drogellenőrzési ügynökségének éves jelentése szerint.
A Nemzetközi Narkotikum Ellenőrző Bizottság szerint a legismertebb gyógyszerrel, a Rohypnollal kapcsolatos szigorú korlátozó intézkedések beváltak. A szexuális erőszaktevők azonban alternatív anyagokhoz fordulnak, melyek nem esnek olyan szigorú nemzetközi ellenőrzés alá.
Ezeknek is fel kellene kerülniük az állam által ellenőrzött szerek listájára, a gyártóknak pedig ízesítő-és festékanyagokat kellene kifejleszteniük a biztonság érdekében.
A Bizottság tagja, Hamid Ghodse professzor elmondta: ?Ezeket a gyógyszereket arra használják, hogy csökkentsék az áldozat ellenállását a nem kívánt szexuális aktus irányában. Olyan is előfordul, hogy az eset után semmire sem emlékeznek.?
Szexuális zaklatás
Az Egyesült Királyságban a ketamine (érzéstelenítő) 2006 januárja óta C-osztályú gyógyszer. A GBL oldószer volt az egyike a legális tudatmódosító szereknek, mely tavaly került be ebbe a csoportba. Sajnos mindkét szert lehet legálisan is használni, így nagyon nehéz kivenni őket a bűnözők kezéből.2009 márciusában egy londoni taxisofőrt, John Worboyst bűnösnek találták abban, hogy drogot használt, illetve szexuálisan zaklatta több hölgy utasát is a taxija hátsó ülésén. Worboys áldozatainak olyan italt adott, melyben nyugtatót oldott fel. Sok női utas csak arra emlékezett, hogy elaludt a taxiban, majd később otthonukban tértek magukhoz.
Illegális gyógyszertárak
Mások emlékeiben tisztán megmaradt, ahogy a taxis mellettük ült. Más drogüzérek is egyre gyakrabban veszik igénybe a tengerentúli illegális gyógyszertárakat, állítja a jelentés. A rendeléseket az interneten, vagy telefonos call-centereken keresztül adják le, mindenféle recept vagy ellenőrzés nélkül. Az ilyen tranzakciók egyik legfőbb forrása India.
Rejtett probléma
A jelentés felszólítja az egyes kormányokat, hogy tegyenek megfelelő lépéseket a modern kommunikációs technológiákkal való visszaélések ellen. A bécsi központú ügynökség felszólalt a receptre kiadható gyógyszerek (mint a morfium, kodein, metadon) visszaélései kapcsán is, melyet rejtett problémának neveztek. Néhány országban több ember használja ezeket, mint a heroint, kokaint, ecstasyt együttvéve. Az Egyesült Államokban ez a szám eléri a 6,2 milliót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.