Heroinfüggők irány Dánia!

friss hírek
PUBLIKÁLÁS: 2010. március 01. 00:00
Dániában megnyitották az első klinikát, amely orvosi felügyelet mellett ingyenes heroint biztosít az erősen kábítószerfüggő betegeknek.

A skandináv ország Svájchoz, Hollandiához és Németországhoz csatlakozva engedélyezi az orvosi célú heroin, a diamorfin receptre történő felírását annak a kevés kábítószerfüggőnek, akik olyan mértékben függnek az anyagtól, hogy a metadonhoz hasonló hagyományos gyógyszerek nem hatnak rájuk. A klinika a tervek szerint a 300 erős heroinfüggőből mindössze 120-at kezel, ami az ország összes kábítószerfüggőjének csupán egy százalékát teszi ki.

?A célunk nem a heroinfüggők meggyógyítása, hanem az, hogy úgy segítsünk azoknak, akiknek nem válik be a metadon, hogy tiszta heroinnal látjuk el őket, hogy így elkerülhessék a betegségeket, és ne kelljen bűncselekményeket elkövetniük a kábítószer megszerzéséért? ? nyilatkozta Inger Nielsen orvos, a klinika vezetője. Nielsen azt is elmondta, hogy csak olyan kábítószerfüggők vehetnek részt a programban, akiket valamelyik metadon-központból utaltak át a klinikára, és akik önként vállalkoznak a kezelésre. Az első 14 napban metadonnal kezelik őket, hogy ezalatt meg lehessen határozni, mennyi heroint kell felírni számukra.

A dán parlament 2008-ban hozta meg azt a törvényt, amely legalizálta az orvosi célú heroin alkalmazását, de a klinika megnyitása egészen addig húzódott, amíg Koppenhága önkormányzata bele nem egyezett abba, hogy otthont ad a programnak.

A kábítószerfüggőket képviselő szervezet továbbra is bírálja a kezdeményezést azért, hogy a pácienseknek a hét minden napján, naponta kétszer a klinikára kell menniük, hogy megkapják az adagjukat.

?Úgy élnek, mint a zombik, nem tudnak dolgozni, tanulni vagy szabadidős tevékenységeket folytatni? ? véli Joergen Kjaer, a szervezet vezetője.4876Dániában évekig húzódó tárgyalások után megnyitották az első olyan klinikát, amely orvosi felügyelet mellett ingyenes heroint biztosít az erősen kábítószerfüggő betegeknek.

A skandináv ország Svájchoz, Hollandiához és Németországhoz csatlakozva engedélyezi az orvosi célú heroin, a diamorfin receptre történő felírását annak a kevés kábítószerfüggőnek, akik olyan mértékben függnek az anyagtól, hogy a metadonhoz hasonló hagyományos gyógyszerek nem hatnak rájuk. A klinika a tervek szerint a 300 erős heroinfüggőből mindössze 120-at kezel, ami az ország összes kábítószerfüggőjének csupán egy százalékát teszi ki.

?A célunk nem a heroinfüggők meggyógyítása, hanem az, hogy úgy segítsünk azoknak, akiknek nem válik be a metadon, hogy tiszta heroinnal látjuk el őket, hogy így elkerülhessék a betegségeket, és ne kelljen bűncselekményeket elkövetniük a kábítószer megszerzéséért? ? nyilatkozta Inger Nielsen orvos, a klinika vezetője. Nielsen azt is elmondta, hogy csak olyan kábítószerfüggők vehetnek részt a programban, akiket valamelyik metadon-központból utaltak át a klinikára, és akik önként vállalkoznak a kezelésre. Az első 14 napban metadonnal kezelik őket, hogy ezalatt meg lehessen határozni, mennyi heroint kell felírni számukra.

A dán parlament 2008-ban hozta meg azt a törvényt, amely legalizálta az orvosi célú heroin alkalmazását, de a klinika megnyitása egészen addig húzódott, amíg Koppenhága önkormányzata bele nem egyezett abba, hogy otthont ad a programnak.

A kábítószerfüggőket képviselő szervezet továbbra is bírálja a kezdeményezést azért, hogy a pácienseknek a hét minden napján, naponta kétszer a klinikára kell menniük, hogy megkapják az adagjukat.

?Úgy élnek, mint a zombik, nem tudnak dolgozni, tanulni vagy szabadidős tevékenységeket folytatni? ? véli Joergen Kjaer, a szervezet vezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.