Félig ikertestvér

friss hírek
PUBLIKÁLÁS: 2010. február 15. 00:00
Egy török ikerpárnak csupán édesanyja közös. Vizsgálatok szerint két különböző apától származnak.

Egy török ikerpárnak csupán édesanyja közös. Vizsgálatok szerint két különböző apától származnak.

Törökországban egy férfi kiderítette, hogy a felesége által világrahozott ikrek közül csupán az egyik gyermek apja. A férfi azért kezdeményezett apasági DNS-vizsgálatot, hogy igazolja arra irányuló gyanúját, hogy felesége még mindig kapcsolatot tart fent egy férfival, akivel még azelőtt volt viszonya, hogy a szülei rákényszerítették volna a házasságra.4476A DNS-vizsgálat eredményei nyomán úgy döntött, elválik feleségétől és kitagadta azt a gyermeket, amelynek biológiailag nem ő az apja. Az apa nélkül maradt ikeretestvér azóta állami gondozásba került. Mivel a férfi is, és az egykori feleség családja is életveszélyesen megfenyegette az anyát, ezért a török bíróság őket is eltiltotta a nőtől és a gyermektől.

Az Ankarai Egyetem szülész-nőgyógyász professzora, Rusen Aytac az eset kapcsán elmondta, hogy az embereknél elképesztően ritka túltermékenyülés (heteropaternal superfecundatio) jelenségének köszönhető a két apától származó gyerekek világrajötte. Ebben az esetben ugyanis az történik, hogy a nő szervezete egyazon cikluson belül több petesejtet juttat a méhbe, és ezzel együtt a nő több férfival is nemi életet él, méghozzá igen rövid időn belül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.