A világ egyik legtekintélyesebb orvosi lapja, a brit The Lancet egy tizenkét évvel ezelőtti súlyosan félrevezető orvosi állítását vonta vissza.
A lap nagy lépést tett a nemzetközi egészségügyi kommunikáció megrendült bizalmának visszaállításáért. Példát mutatva az utóbbi években az orvosi szakmai körökben is terjedő, a népszerűségért akár a tudományosság elvét is háttérbe szorító szemlélet terjedése ellen.
A hír jelentősége a közelmúltbeli WHO kontra EU kommunikációs nézeteltérések fényében erősíti a közvélemény tájékoztatásában való felelős szemléletet az elhamarkodott, áltudományos, bulvár megnyilvánulások ellen a hivatásos orvosi körökben is.
Dr.Andrew Wakefieldnek, az 1988-ban a The Lancet-ben közzétett- most cáfolt - megállapításai óriási visszhangot keltettek, és következményeket indítottak az egész világon. A kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy lehetséges kapcsolat a védőoltások és az autizmus között. Bár következtetése a tudományos közéletben is vihart kavart, az érintettek körében nagyon sokan figyelembe vették a tekintélyes orvosi lap által közölteket.
Az autizmus idegi-fejlődési rendellenesség, ami visszafogott, számos esetben képtelen társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg.
A rendellenesség eredete ismeretlen, ezért is keltett nagy feltűnést Wakefield tudományosnak tűnő bejelentése. Most, hogy a lap ? a nemzetközi orvosi kommunikációs gyakorlatban szinte példa nélkül álló módon - hivatalosan visszavonta a tanulmányt, elismerve, hogy felelőtlen és inkorrekt módon közölte azt egykor, sokan fellélegeztek. Leginkább az oltóanyag-gyártók, akiknek súlyos üzleti kiesést jelentett a vakcinák iránti érdeklődés.
A cikkíró, aki jelenleg az Egyesült Államokban dolgozik, igaztalannak és alaptalannak tartja a brit orvosi tanács állásfoglalását, amely alapján az újság visszalépett. Hogy az érintettek és családtagjaik, vagyis az autisták milliói mit gondolnak az esetről, egyelőre nem kap nagy nyílvánosságot.
A Napidoktor által megkérdezett egyik hazai autista szervezet, az Esőemberkék Alapítvány tagjai szerint egy reménnyel kevesebb. Az orvosi szakma, a tudományos kutatás és az orvosokba, a gyógyításba vetett bizalom azonban kétségtelenül erősödhet. Még akkor is, ha tizenkét évet kellett erre várni.
G. Németh György
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.