A 2001. szeptember 11-én történt rombolásból származó por és füst még hosszú évekkel később is okozhat fejfájást.
?Tudjuk, hogy sok embernek fájt a feje, akik közvetlenül 9/11 után a Világkereskedelmi Központ körül dolgoztak vagy laktak, de ez az első olyan tanulmány, amely több évvel az esemény után vizsgálja a fejfájásokat? ? nyilatkozta a tanulmány szerzője, Sara Crystal, a New York-i Orvostudományi Egyetem kutatója.
A kutatás során 765 olyan személyt vizsgáltak, akik a Bellevue Kórház Világkereskedelmi Központ Környezeti Egészségügyi Központba jelentkeztek be, és akiknek a 2001-es terrortámadás előtt nem voltak fejfájásaik. A résztvevők körülbelül 55 százaléka arról számolt be, hogy ki volt téve a Világkereskedelmi Központ összeomlásából származó porfelhőnek.Az alanyok azt állították, hogy tapasztaltak fejfájást a vizsgálat kezdetét megelőző négy hétben, és a kezdeti porfelhőt belélegzők valamivel nagyobb valószínűséggel számoltak be fejfájásokról, mint azok, akik nem voltak kitéve a pornak. A fejfájásokat panaszoló személyek nagyobb valószínűséggel számoltak be testmozgás közben fellépő zihálásról és légszomjról, valamint orrfolyásról vagy orrdugulásról, és reflux betegségről a terrortámadás után.
?További kutatásokra lesz szükség a Világkereskedelmi Központ összeomlásakor keletkezett por és gázok behatásának esetleges hosszú távú hatásairól? ? mondta Crystal. ?Újabb kutatások szükségesek annak megértéséhez is, hogy milyen összefüggés van a fejfájások, más testi tünetek és az elmegyógyászati kérdések között.?
A tanulmányt teljes terjedelemében az Amerikai Neurológusok Akadémiájának áprilisi éves ülésén teszik közzé Torontóban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.