Minden negyedik lány verekszik, derült ki nemrégen egy felmérésből.
A 12 és 17 év közötti lányok majdnem 27 százaléka keveredett már komolyabb verekedésbe vagy egyéb fizikai erőszakba - áll az amerikai Drogfüggőségi és Mentálhigiénés Hivatal (Substance Abuse and Mental Health Services Administration - SAMSHA) legújabb felmérésében.
?Az eredményeket figyelmeztetésnek tekintjük? ? nyilatkozta Pamela S. Hyde a SAMSHA képviselője ? ?Dolgoznunk kell azon, hogy elérjük a veszélyeztetett lányokat és megtanítsuk nekik, hogyan oldhatják meg a problémáikat erőszak nélkül.?
A felmérés eredménye szerint a vizsgált években, vagyis 2006 és 2008 között a lányok 19 százaléka keveredett súlyos fizikai bántalmazásba az iskolában vagy munkahelyen. További 14 százalékuk tagja volt valamely erőszakos cselekményt elkövető bandának és közel 6 százalékukat támadták már meg azzal a céllal, hogy súlyosan bántalmazzák őket.Összesen 33 091 lány vett részt a felmérésben. A megkérdezett lányok 26,7 százaléka beletartozott a fenti csoportok egyikébe és általában leginkább azokkal keveredtek konfliktusba, akiknek jobb családi körülményeik, vagy osztályzatuk volt vagy azokkal, akik nem fogyasztanak alkoholt vagy drogokat.
Egy 2006-os felmérés szerint, melyet az Edinburgh-i Egyetem készített, a magyar lányok verekednek a legtöbbet. A kutatás - melyet 35 ország 161 ezer fiatalkorú lányával végeztek - kimutatta, hogy a vizsgált években, azaz 2001 és 2002 között, a 11 és 15 éves korosztály 32,1 százaléka vett már részt verekedésben. Ez a tendencia hazánkban azóta sem állt meg; a tavalyi év folyamán számtalan videó került fel az internetre, amelyen iskolás lányok hajba kaptak. A legfrissebb eset 2010. január 12-én történt, amikor is egy tokaji általános iskolában tört ki verekedés két diáklány között, amely ügyben rendőrségi eljárás is indult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.