A karácsonyi ünnepnapok alatt újabb 123 embert szorult kórházi kezelésre a H1N1-influenza miatt, intenzív osztályra közel húsz beteg került ? mondta el Falus Ferenc, országos tiszti főorvos a közrádiónak.
Ezzel együtt is kevesebb fertőzöttet kellett kórházba vinni az ünnepek alatt, mint korábban egy nap alatt, ám a járvány következő hullámában komolyabb szövődmények fenyegetnek ? tette hozzá Falus.
December 25-én és 26-án 94-en, köztük egy várandós asszony kerültek kórházba, gépi lélegeztetésre pedig tizenegyen szorultak. Vasárnapra a megbetegedések száma 123-ra emelkedett, az intenzív osztályon kezelteké pedig húszra. Karácsony idején így is kevesebb beteg került kórházba, mint a járvány csúcsán egy nap alatt - mondta el Falus, aki a közrádiónak kifejtette, hogy az agyhártya-gyulladásos megbetegedés száma is nőtt, mivel a járvány megnyitja az utat a bakteriális fertőzések előtt. Falus Ferenc ugyanakkor aggasztónak tartotta, hogy nem csökkent a súlyos, életveszélyes betegek aránya: az ünnepek alatt kórházba kerülő betegek közül húszan vannak intenzív osztályon, tizennégyen pedig mesterséges lélegeztetésre szorulnak.
A tiszti főorvos hozzátette még, hogy az ünnepek alatt bezárt oltópontok a két ünnep között kinyitnak, ám az újév első napjaiban ismét zárva lesznek. Budapesten két oltóponton, illetve szinte minden megyeszékhelyen várják az embereket az oltóközpontokban.
Falus Ferenc elmondta továbbá, hogy a járvány első hullámának a csúcsán túl vagyunk ugyan, de a világjárványnak még nincs vége. Amíg a világ lakosságának a hetven százaléka nem találkozik a vírussal, vagy nem kap védőoltást, addig járványveszély van. Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta azt is, hogy várható a járvány második hulláma, és szinte biztos, hogy ősszel a harmadik hullám is végigsöpör a világon. Falus Ferenc ismét hangsúlyozta a védekezés fontosságát, különösen azért, mert a járvány második-harmadik hullámában rendszerint még több szövődménnyel kell számolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.