A szőke hajú szép énekesnőt nem kell bemutatni. ráadásul nem csinál titkot a korából, azt terjeszti, hogy 57 éves.
Még legnehezebb periódusában is ápolja a körmét, nem mondja le a masszázst, és ha már vett egy szobabiciklit, arra is felpattan gyakran. Folyamatosan törekszik a testi-lelki harmóniára. Éppen ezt segíti elő a jóga, amit hatékonyan beépített az életébe. Annyira, hogy Niki lánya joga-tanfolyamokat tanul külföldön. Sőt, belekóstolt a keleti filozófiákba és minden valószínűséggel egy távoli országban telepszik majd le. Niki édesapja Som Lajos, aki ma már csak emlék, hiszen húsz évvel ezelőtt váltak el, de a közös gyerek azért összeköti őket.
Hogy élek manapság?
Sok munkát vállalok. A testi-lelki harmóniához hozzátartozik ez is. Sokadszor húzom fel a férfinadrágot. Erősnek kell maradnom. Nemcsak édesanyámat veszítettem el, hanem két barátot is. A barátok konkrétan nem meghaltak, csak sikerült csalódnom bennük. Megteszek mindent azért, hogy ne nézzek visszafelé. Én, aki a jövőnek éltem állandóan, mostanra már csak a pillanatnak, az aznapnak élek. Sajnos egyedül vagyok, hiányzik egy férfi mellőlem.
A legfontosabb közlendőm, hogy a fellépéseim kilendítenek a fájdalomból, járom az országot, mert rengeteg helyre hívnak. Emellett ott van az énekstúdió, amit három éve alapítottam. A hallgatóim között elég nagy a korbeli szóródás, mert 10 és 50 év közöttiek a ?diákjaim?. Az érzelmeimet kiadhatom az éneklésben és ígérem a rajongóimnak, hogy az utolsó leheletemig azon leszek, hogy felvidítsam őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.