Helyi lakosok is segíthetnek a Hódtérkép elkészítésében

környezet
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 07. 11:22

Korábban már írtunk a lepke, ürgelyuk és szúnyog számlálásról, de a lakosság most segítheti a HódTérkép elkészültét is. A résztvevőktől a szakemberek a megfigyeléseik mellett a véleményüket is várják, hogy hatékony stratégiákat tudjanak kialakítani a hódokkal kapcsolatban – olvasható a Kisalföld oldalán.

A hódok Győr-Moson-Sopron megyében az utóbbi időben jelentős károkat okoznak Forrás: Pixabay/peter-loeschloesch

A hódok számának növekedése évek óta okoz súrlódásokat az emberek és az állatok között. Az utóbbi időben a rágáskár a vízpartokon, telkeken, parkokban is egyre jelentősebb. "A vízhez közeli mezőgazdasági táblákra is kijárhatnak. Ezenkívül adódhatnak problémák a faj üregásásából és a gátak okozta elárasztásból is – mondta el Juhász Erika, a HódTérkép projekt koordinátora, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa.

Hatósági engedéllyel lehetőség van a hódgátak elbontására. Fontos azonban, hogy csak úgy nem szabad nekiállni az elbontásnak. Ahol a vízkilépés nem okoz problémát, ott nem szükséges és szabad megbolygatni a gátakat.

A HódTérkép nemcsak egy térkép lesz. A készítők az állatok hatásaival kapcsolatos tapasztalatokról, véleményekről is kérdezik a beküldőket. A terepi kutatások során vizsgálják a faj hatásait, bizonyos területekre azonban nem tudnak eljutni, vagy legalábbis nem olyan gyakran, mint a helyiek. Így feltárhatóak az egyedi jelenségek és nagyobb figyelmet érdemlő helyi hódhatások is.

Mindeközben igyekeznek segíteni azoknak is, akik hóddal kapcsolatos konfliktushelyzetekkel küzdve tanácsért fordulnak hozzájuk.

A hódgátak elbontása nem a legcélravezetőbb megoldás Forrás: Shutterstock/ZIDO.Pictures

A HódTérkép jelenleg közel 300 feltöltésnél tart, az ország más részei mellett Győr-Moson-Sopron megyéből is számos adat érkezett már, a Szigetközön túl a kisvízfolyások mellől is. A monitorozás első eredményeit legkésőbb júniusban közlik a kutatás weboldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.