Gasztronómiai különlegességekkel, traktoros kirándulással, hajókázással és izgalmas legendákkal várja a látogatókat a magyar határ mellett található vajdasági város, Magyarkanizsa. A helyiek Hello Kanizsa néven indítottak új idegenforgalmi programot – tudtuk meg az MTI híréből.
Aki júniusban érkezik a településre, az turistahajókról nézheti meg a tiszavirágzást, de más hónapokban is lesznek izgalmas programok: ilyen például a traktoros kirándulás, amely során a határt lehet meglesni az utánfutón üldögélve.
A 25 ezer fős várost többségében magyarok lakják, de egyszerre van jelen a szerb és a magyar, valamint a Tiszához kapcsolódó gasztronómia. Ebből a hármasból főznek ki finomságokat a helyiek, amit az odalátogatóknak is lehetőségük nyílik megízlelni.
A térséget övező színes legendák által megelevenedik Bartók Béla hagyatéka, Attila sírjának legendája és Rózsa Sándor története is. További érdekessége a városnak, hogy "a Megy a gőzös" kezdetű népdalban a gőzös a magyarkanizsai állomásra tart.
A helyiek a magyar határ közelsége miatt a magyarországi turistákat szeretnék bevonzani, akiknek nyelvi nehézségekkel sem kell számolniuk, hiszen a helyiek jelentős része magyarajkú. "Éppen ezért itt egyszerre érezhetik magukat külföldön és otthon" – hívta fel a figyelmet a helyi polgármester. Hozzátette, szeretné, ha néhány éven belül a turizmus határozná meg a vidék arculatát, amihez minden adott, hiszen a térség gazdag gyógy- és termálvizekben, és várhatóan elkészülhet a régóta tervezett wellness hotel is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.