Három strand közül választhat, ha Zentán csobbanna idén nyáron

Zenta
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 04. 15:19

A tervek szerint június 15-én startol a strandszezon Zentán. A vajdasági település összesen három stranddal és új szabályokkal várja majd a turistákat.

Strandolók a Tisza-parton Forrás: Shutterstock / Készítette: Aleksandar Blanusa

A vendégek eldönthetik, hogy természetes fürdőhelyet vagy mesterséges medencét választatnának-e szívesebben a nyári felüdüléshez. A tavaly felújított zentai kék medence körül már zajlanak a karbantartási munkálatok, sőt az idei járványhelyzet okozta szabályokat is közzétették.

A helyi medencében senki sem mártózhat meg zuhanyzás nélkül és a fertőtlenítés is szükséges, továbbá fontos betartani az előírt egymás közötti távolságot is.

A jó hír, hogy a fürdőben idén is olcsón lehet jegyet váltani, nem változtattak ugyanis a tavalyi árakon: az 5 év alattiak ingyen, az idősebb gyerekek és a felnőttek pedig egységes 120 dináros belépővel csobbanhatnak, ami mindössze 350 forint.

Akik inkább a Tisza-parton strandolnának, azokat három egymáshoz közeli kiépített üdülőhely is várja, közülük kettő Zentán, egy pedig a közeli Csókán található.

A strandok rendezése hamarosan befejeződik, már az utolsó simításokat végzik az illetékesek. A Tisza-parti pihenőhelyeken bérmentesen süttethetik magukat az üdülők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.