Ezeket a fémhulladékokból készült szobrokat megérintheti, felpattanhat rájuk

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 10. 09:16

Az Amazing Metal Art Gallery csapata egy teljesen egyedülálló és extrém szoborparkot hozott létre, ahol ismert filmkarakterek elevenednek meg. A budapesti galéria tavaly nyitotta meg kapuit, és jelenleg közel 30 életnagyságú szobrot tudhat a magáénak.

A fémhulladékból készült művészi alkotások több mint két méter magasak Forrás: Amazing Metal Art Gallery

A tulajdonosok az újrahasznosítás jegyében álmodták meg a szoborparkot, hogy a kiállítással különleges élményt nyújtsanak az embereknek – tudtuk meg az Amazing Metal Art Gallery sajtóközleményéből. A több mint 2 méter magas szobrok elképesztően élethűek és interaktívak, ugyanis az állandó tárlaton meg lehet érinteni őket és van, amire fel is lehet ülni.

Közel harminc, látványos szobor között fotózkodhatnak Forrás: Bulcsu OsiPhotography/Bulcsu Osi/Amazing Metal Art Gallery

Egy éves előkészület és kéttucat fémszobrász keze munkáját dicsérik a különleges fémszobrok, amelyek kb. 3-4 hónap alatt készültek el.

Mindezt egy thaiföldi művész álmodta meg, aki kezdetben hobbiból készítette az alkotásokat és ma már óriási az érdeklődés a munkája iránt. Ban Hun Lek többezer fémhulladékból alkotta újra kedvenc filmjeink híres karaktereit.

A művészi alkotások interaktívak Forrás: Amazing Metal Art Gallery

"Elsősorban az érdekes művészeti irány fogott meg. Fémhulladékból, a megszólalásig hasonló Megatron-t és Alien-t tud készíteni a művész. Tényleg csodálatos. Egy ilyen szobor mellett állni egészen csodálatos érzés, nem beszélve arról, hogy ezek kisebb mását bárki megvásárolhatja a galériában és lehet otthon akár egy saját Alienre is." – mondta Koltai Balázs, résztulajdonos.

A szobrok egyenként kb. 3-4 hónap alatt készültek el Forrás: Amazing Metal Art Gallery

A galériában megtalálható a popkultúra népszerű karakterei mellett néhány igazán érdekes és híres festmény vagy szobor újraalkotott mása is. A tulajdonosok a jövőben szeretnének új filmes karaktereket elhozni Budapestre! Belépőjegy árak: hétköznap: 2490 Ft/fő, hétközi családi jegy: 2190 Ft/fő, hétvégén és ünnepnapokon: 2990 Ft/fő, családi jegy hétvégén és ünnepnapon: 2490 Ft/fő. További információkat az Amazing Metal Art Gallery weboldalán és Facebook oldalán olvashatnak.



Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.