Megelevenednek a Grimm fivérek mesehősei

grimm-mesék
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 22. 14:20
MTI

Generációk nőttek fel a Grimm testvérek olyan legendás történetein, mint a Holle anyó vagy a Jancsi és Juliska. A mesék kedvelői hamarosan maguk is belemerülhetnek kedvenc Grimm-hőseik világába: elkezdődött ugyanis annak a hamburgi mobil rendezvénycsarnoknak az építése, amely 2019 tavaszától mesekiállításnak ad otthont.

A három kismalac is megelevenedik a látogatók előtt a kiállításon Forrás: shuterstock / Készítette: Christos Georghiou

A látogatók 3000 négyzetméteren élvezhetik a Mesék világai - a Grimm testvérek öröksége című élménykiállítást. A kiállítást fontos részei a multimédiás és interaktív elemek, ezért a bejáratnál mindenki kap egy chipet, amely elraktározza az életkorát, a nemét és az általa beszélt nyelvet, és így az összes állomás az adott látogatóhoz idomul. A szervezők évente mintegy 300 ezer vendéggel számolnak, a jegyelővétel pedig már meg is kezdődött.

Számos újdonságot lehet majd kipróbálni a kiállításon, például interaktív padlók és falak működnek majd, melyek a mozgásra reagálva változnak. A digitális technológiának köszönhetően a mesefigurák megelevenednek a nézők előtt.

A kiállítás azonban leginkább a Grimm-mesék értékvilágának bemutatására fókuszál. A tervek szerint a Mesék világai - a Grimm testvérek öröksége a későbbiekben állandó kiállítás lesz egy új helyszínen Hamburgban, míg a mobil rendezvénycsarnok a mesehősökkel együtt németországi és európai körútra indul.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.