Családi programot keresnek? A 15. Őrségi Tökfesztivál pont megfelelő lehet

Pityerszer
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 27. 11:07
MTI

A Nyugat-Dunántúl egyik kiemelkedő kulturális, ökoturisztikai és gasztronómiai rendezvényének számító Őrségi Tökfesztivált immár tizenötödik alkalommal rendezik meg a hétvégén. A fesztivál az Őrség jellegzetes terménye, az olajtök köré szerveződik, a hozzá fűződő népszokásokat is bemutatva. A program már pénteken kezdetét veszi Nagyrákoson egy kis múltidéző tökmagköpesztéssel, kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval.

Forrás: facebook.com / Őrségi Tökfesztivál 2017

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját szombat délelőtt tartják, majd ökumenikus szertartással megáldják a terményeket. Szombat délután színpadra lép az Ungaresca Néptáncegyüttes, majd Merics Nikoletta énekel sanzonokat, később a Sipőcz Rock Band, végül pedig a HOOLIGANS együttes ad koncertet. Vasárnap délelőtt és délután gyermekszínházi előadásokkal, gyermekkoncertekkel és helyi táncegyüttesek produkcióival szórakoztatják az érdeklődőket, este pedig a Pál Utcai Fiúk együttes koncertje zárja a fesztivált.

De lesz kézműves kirakodóvásár és kézműves-foglalkozások is. Sőt, szombaton este töklámpás-felvonulást is tartanak, amely után bagolytúra indul a környékbeli parkerdőbe. Szalafőn idén is megnyílnak a szeres porták, a Pityerszerről túrák indulnak; a gasztroudvarban pedig ízletes tökös ételeket lehet kóstolni. Magyarszombatfán a helyi fazekasházban vasárnap cserépedényben és kemencében sülnek-főnek a tájjellegű ételek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.