Vasárnap az ország számos városából érkeztek fürdőzők a Fertő tó fertőrákosi strandjára - közöttük mi is -, hogy egy csobbanással felfrissüljenek a kínzó hőségtől. Európa legnyugatabbra fekvő sztyepptava mégsem hozta meg a várt lehűlést. Az első lépések a sós tóban, olyan érzést keltettek bennünk, mintha az otthoni fürdővízbe lógattuk volna a lábunkat – a legsekélyebb részeken ugyanis harminc fokos vízzel találkoztunk. Néhány méterrel beljebb haladva, a tó mélyebb vizében kicsivel hűvösebb áramlat fogadott minket, de persze itt sem fáztunk – 28 fokos volt a víz.
A kora délutáni órákban mindenki igyekezett a fák alatt találni helyet magának, a kinti hőség elviselhetetlen volt a tűző napon. A vízben szalmakalap híján nem is lubickoltunk sokáig – nem akartuk, hogy napszúrással érjen véget a hétvégi strandolás.
A fertőrákosi strandon számos büfé sorakozik, ahol frissítőket és ételeket lehet vásárolni - ki is használtuk a lehetőséget, és egy hűvös padon falatoztunk. Két sajtos-tejfölös lángost vettünk, és egy alkoholmentes, ízesített sört, ezért összesen 2100 forintot fizettünk. A nagy melegben a fagyit is megkívántuk, ekkor szembesültünk vele, hogy a jégkrém ára vetekszik a 850 forintos lángos árával - 700 forintot fizettünk érte. A strandra a felnőtt napijegy 750 forint, de már 14 (!) óra után kedvezményesen, 640 forintért juthatunk be. Délután négy óra után pedig csak 530 forintot kell fizetnni a jegyért. Családos belépőt egy napra 1750 forintért lehet vásárolni, délután ennek az ára is csökken. A kedvezményes nyugdíjas- és diákjegy 500 forint egy napra.
Ha azonban önök nemcsak falatozni és fürdeni szeretnének a Fertő tóban, hanem kipróbálnák mondjuk a madárlessel egybekötött kajakozást is, akkor olvassák el itt, hol és milyen áron tehetik meg mindezt. Két év múlva pedig még tovább bővül a kikapcsolódási lehetőségek listája: a tervek szerint teniszpályákkal, focipályákkal, vitorlás kikötővel és 500 új horgászcsónakkal bővül a Fertő tó fertőrákosi szakasza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.