Világörökségi központot építenek a Fertő-tó közelébe

bringaközpont
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 15. 09:19

A Fertő-táj önálló turisztikai attrakcióvá válását segítő fejlesztések valósulnak meg jövő nyár közepéig 406 millió forint európai uniós támogatásból a világörökségi terület hat helyszínén - írja az MTI a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület ügyvezetőjének tájékoztatása alapján.

Taschner Tamás elmondta: a Fertő-táj ékkövei elnevezésű projekttől azt várják, hogy néhány éven belül több mint kilencezerrel nőjön a látogatók száma. A beruházás részeként a fertőszéplaki Széchenyi-kastélyban világörökségi központot hoznak létre. Kétszáz négyzetméteren egy olyan interaktív kiállítást terveznek, amely tíz állomáson keresztül mutatja be, hogy mitől egyedi a Fertő-táj. Szerepelnek majd benne a fertőrákosi és a fertőhomoki nemzetiségi kultúra ma is élő hagyományai, a mekszikópusztai természeti értékek és a fertőrákosi kőfejtő geológiai értékei is. De fejlesztik a kastély közelében a parkolót, és ajándékboltot is kialakítanak.

A Fertő nádasa és a balfi dombok Forrás: Pellinger Attila / Wikipedia

A fertőhomoki Tájházban megújítják a kiállítást, ami a horvát nemzetiségi kultúrát mutatja be, a Sarródi Tájházban pedig egy régi típusú, de új építésű pajtát állítanak fel, amely egyfajta családbarát közösségi tér lesz, és foglalkozásoknak ad majd otthont. A hegykői Mariska néni házában kerékpáros turisztikai központot alakítanak ki, a fertőbozi Gloriett kilátót és az oda vezető lépcsőt pedig felújítják.

A több hektáron az út mentén elterülő, természetileg is védett hidegségi Papkertet rendbe teszik, sétautakat alakítanak ki, és felújítják az ott fakadó 14 forrás környezetét. Ez a terület egyfajta elvonulási, meditációs jellegű park lesz. A Papkertet egykor a papok használták zöldségek és egyéb élelmiszerek termesztésére.

A Fertő tavat és az azt övező tájat, településeit magyar és osztrák oldalon 2001-ben vette fel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO a világörökségi listára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.