A mátraterenyei Palacsinta Fesztiválon azon kívül, hogy több mint 100-féle palacsintából választhatnak az érdeklődők és megkóstolhatják a 2017-ben bevezetett „Újfalusi kavicsos palacsintát" a kavicsos sátorban, a hangsúly a barátságos versengésen van, pontosabban a palacsintasütő versenyeken.
A versenyek pedig egészen a rekordkísérletekig mennek. Mátraterenye már három országos palacsinta rekord hivatalos csúcstartója. 2010-ben 262 fő sütött egyszerre palacsintát; 2013-ban pedig itt döntötték meg a palacsinta sütés rekordját, Pokol Krisztián egészen pontosan 7422 darab illatozó tésztát sütött ki. 2015-ben a résztvevők elkészítették a legnagyobb ehető palacsinta építményt, nevezetesen a bátonyterenyei "Gyürky-Solymosy Kastély és parkja" méretarányos kicsinyített mását. 2016-ban pedig náluk készült el a legtöbb Magyarország témájú palacsinta költemény.
A mátraterenyei palacsintasütők idén is folytatni szeretnék ezeket a kísérleteket, még több kreativitással és elszántsággal mint eddig. És invitálják maguk mellé a bátor és vállalkozó kedvű palacsintázókat, akik nem csak enni, de sütni is szeretnének. Mondjuk csapatukkal felépítenék a kilenclyukú híd, a Rubik kocka, vagy akár saját településük templomának, kocsmájának palacsinta mását. A megmérettetésre a Palacsinta Fesztivál oldalán lehet regisztrálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.