Nyitott tűzoltólaktanyák és cukorkaágyú várják a gyerekeket hétvégén

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 26. 09:31
Ezen a hétvégén minden a gyerekekről szól. Hajtányozás, KRESZ-tanulás, fényfestés, óriástorta, tréfás népi játékok és fafaragás ősi eszközökkel: mutatjuk, mit csinálhatnak a kiskorúak ezen a gyereknapi hétvégén.

Tűzoltóskodhatnak

Idén is megnyílnak a tűzoltószertárak kapui a gyereknap alkalmából: vasárnap az ország 283 pontján várják a tűzoltók a gyerekeket és szüleiket. Vasárnap délelőtt 10 órától délután 16 óráig ingyenesen, regisztráció nélkül meg lehet nézni a tűzoltólaktanyákat járműparkjával és minden izgalmas felszerelésével együtt.

Lánglovagok.hu

Ezen a napon ingyenesen lesz látogatható a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma és minden vidéki kiállítóhelye. A nap folyamán több próbariasztást is tartanak a tűzoltók, így az emeletről lecsúszó tűzoltókkal és szirénázó tűzoltóautókkal is találkozhatnak a gyerekek. A fővárosi laktanyák címlistáját itt találják.

Bevehetik a Müpát

Május 28-án ugyanis mesével, zenével és körhintával, valamint számos kreatív és készségfejlesztő foglalkozással készülnek a Müpában. A legkisebbeket például Mesés-táncos színpaddal várják, ahol Benedek Kriszta Kerekítő Tippentője után interaktív bábelőadás, a Mása és a Medve következik, a Szamárfül társulat előadásában pedig Brub, egy zokni, akinek párja nincs című mese követi. Végül pedig a Picuri Muri, majd Szente János táncháza várja a majálisozókat.

Posztós János / Müpa

Mindeközben a Müpa parkolója ismét kreszpályává változik, ahol a biciklivel vagy rollerrel érkezők is próbára tehetik közlekedési tudásukat. Ugyanakkor a nagyobb járművek kedvelői sem maradnak élmények nélkül, a BKK egy használatban lévő, bejárható busszal települ ki a rendezvényre. De felépítenek majd egy körhintát, lesz látványosnak ígérkező királyi várjáték, számos fejlesztő foglalkozás és sportlehetőség fedett helyen és a szabadban egyaránt. Szép idő esetén azonban érdemes összecsomagolni a piknikkosarat, és a kerékpárról sem kell lemondani, ha esetleg hajóval érkeznénk. Mert ugye amióta átadták az új kikötőt, már hajóval is érkezhetünk a Müpába, ráadásul a BKK menetrendszerű folyami járatain kerékpárt is szállíthatunk.

Hajtányozhatnak a Vasúttörténeti Parkban

A Vasúttörténeti Parkban például az egész hétvége a gyerekekről szól, akiket koncertekkel és számos színpadi programmal várnak. Szombaton 11 órától a Kolompos zenél, 13 órától a Fabula Babszínház: Vitéz László előadását nézhetik meg, 15 órától pedig az Apacuka zenekar szórakoztatja őket. Vasárnap 11-től Kaláka koncert, 13 órától a Mazsola és Tádéval érkezik a Fabula Bábszínház, 15 órától pedig a Ghymes zenekar húzza a talp alá valót.

Vasúttörténeti Park

A sok program között idén a gyerekek már a Herman Ottó Vándortanösvény játékai és egyszerű kísérleti eszközeinek gyűjteményei között is elüthetik majd az időt, miközben szórakozva fedezhetik fel a természet trükkjeit, és talán jobban megérthetik annak működését. A Tanösvény óvodáskortól középiskolás korig terjedő gyerekek számára készült, de felnőttek is próbálhatják játékait. Aztán idén először hazánk erdei vasútjai is bemutatkoznak majd a parkban, ahol erdei vasutak jellegzetességeit ismerhetik meg az apróságok, miközben játékos fejtörő segítségével tehetik próbára tudásukat. De lehet majd hajtányozni, nagy mozdonyon vagy kerti vasúton utazni, fordító-korongozni és modellvasutat vezetni. „Látni és Látszani" címmel interaktív kiállítást lehet majd megnézni egy vasúti vagonban, míg a „Mini KRESZ Park" már KRESZ oktatással és kisautókkal várja a kicsiket. Minderről bővebben itt olvashatnak.

Lecserélhetik megunt játékaikat a székesfehérvári Játékfesztiválon

Ötödik születésnapját ünnepli május utolsó hétvégéjén a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeum és vele együtt a Hetedhét Játékfesztivál, ezért a rendezvény fő témája az ünneplés lesz – írja az MTI.

A május 27-28-ai fesztivál műsorvezetője Huzella Péter gitáros-énekes lesz. A két nap során gólyalábas felvonulás, felhővadászat, népi játékok garmadája, körhinta, lovagi torna, kézműves játszóház várja a gyerekeket.

Fehérvári Program / Facebook

Idén is lesz játékfotózás, mert a gyermekekkel együtt lefotózott játékok fontos játéktörténeti dokumentumok lesznek, amik segítik majd a jövőben a kutatásokat. Lehetőség lesz a megunt játékok lecserélésére, a hétvégén születésnapjukat ünneplők iskolai osztályukkal közös, ingyenes múzeumpedagógiai foglalkozást kapnak. A Városház téren és a Fő utcán a Hétpróba állomáshelyeit is megtalálják majd a vállalkozó kedvűek.

Az utcai játékelemeken túl a Városház téri színpadon Vitéz László mellett Laci királyfi, Mátyás király és Együgyű Mihók is „színpadra lép" – a bábműsorok a felnőtteknek is jó szórakozást ígérnek. Koncertet ad szombaton a Katáng zenekar, vasárnap pedig Huzella Péter, valamint a világzenét is játszó Bognár Szilvia és együttese.

A fesztivált és a nagy, közös ünneplést vasárnap este az óriástorta elfogyasztása zárja. A részletes programot itt olvashatja.

Mesét mesével fogyaszthatnak a Háry János Mesefesztiválon

A szekszárdi, egész hétvégét betöltő gyermekprogramok listája olyan hosszú, hogy ember legyen a talpán, aki végigolvassa. Pedig érdemes: a bábelőadásokon, koncerteken és persze rengeteg mesén túl lesz itt egy szabadtéri játékrendszer Paszulykeringető néven, ami különféle tréfás népi játékok összesített változata, és egyben több helyszínen zajló kalandjáték. A Fanyűvő ügyesparkban korabeli szerszámokkal mutatják be a fafeldolgozás rég elfeledett, ősi folyamatait – természetesen a csemeték is szerszámot ragadhatnak, és ügyeskedhetnek. Aztán lesz lehetőség a családi együttműködésre is: a Merlin varázskarjának lényege, hogy a családok egy hatalmas vászonra óriásecsetekkel alkotnak, és a kész művet haza is vihetik.

Babits Mihály Kulturális Központ / Facebook

Ezenkívül okosodhatnak a gyerekek a mobil KRESZ-parkban, gravíroztathatják a biciklijüket, állatokat simogathatnak, mesemondó versenyen indulhatnak, elektromos kisautókkal döngethetnek. A baba-játszósátor, vidámpark és ugrálóvár sem hiányzik majd. És ne feledjék: kétóránként eldördül a Cukorkaágyú!

Szombat este kilenckor Fényfestés a Művészetek Házára gyermekrajzokkal, vasárnap este hatkor Iszkiri koncert zárja a napot. Részletes programleírást itt talál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.