Júniusban bárki tesztelheti a badacsonyi rózsakő erejét

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 28. 16:15
Vagyis tulajdonképen bármikor, de Pünkösd vasárnap most eggyel több oka van rá. Június 4-én ugyanis a badacsonyi Rózsakőhöz várják a szerelmes párokat, hogy itt jegyezzék el egymást, majd vendégeikkel koccintsanak az erre az alkalomra készített Eljegyzések borával.
Itthon.hu

Badacsonytomajon a Pünkösdhöz már évek óta hozzátartozik az eljegyzés a Rózsakőnél, mely a Kisfaludy-ház felett található lapos, vulkanikus eredetű bazaltdarab, híres reformkori költőnk, Kisfaludy Sándor feleségéről és múzsájáról, Szegedy Rózáról kapta a nevét. A Balaton nevezetes szerelmespárja a hagyomány szerint gyakran üldögélt ezen a kövön. A legendás szerelem élteti a mítoszt, miszerint a helybéliek különleges varázserőt tulajdonítanak ennek a kődarabnak: „Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni."

Ezúttal azonban a június 4-i Pünkösdi Eljegyzés rendezvény a megújuló arculatú Badacsonytomaj idei eseménysorozatának egyik állomása is, amely nemcsak romantikus szerelemünnep, de egy családi program is egyben. Lesz majd Pünkösdköszöntő menet is, amely során a kijelölt megállóknál borral, finomságokkal kínálják a párokat és vendégeiket. (Megállók: Borbarátok Étterem, Bacchus Apartman & Borbarlang Vinotéka, Dísztér, Kisfaludy-ház Étterem, Rózsakő, Szegedy Róza-ház Irodalmi és Bormúzeum) De megáldják az eljegyzési bort is, amit később meg is lehet kóstolni.

Délután egy órakor tartják a kollektív romantikus eljegyzést a szerelmesek kövénél, a Rózsakőnél, ahol a jegyespárok egy kézműves eljegyzési gyűrűt kapnak, hogy örökre emlékeztesse őket a Badacsonyban tett fogadalmukra. A Szegedy Róza-háznál aztán az eljegyzések borával és a jegyespárokkal lehet koccintani. Ezt követően pedig a jó hangulatról a lakodalmi játékok mellett a Tördemic Néptáncegyüttes gondoskodik.

A Kisfaludy-ház régen: itt kezdődött a románc Kisfaludy-ház Étterem

A Pünkösdi Eljegyzést tizedik éve rendezik meg, a jubileum kapcsán a szervezők egy meglepetéssel készülnek: minden tizedik jelentkező pár egy kétéjszakás élményhétvégét tölthet el Badacsonyban. A részvétel ingyenes, a párok az eseményre a [email protected] e-mail címen jelentkezhetnek fényképes bemutatkozó levéllel 2017. május 31-ig.

Újabb cikkünk ebben a témában:
Pünkösdkor ismét a szerelmeseké a Rózsakő - 2017.05.30.
Még van idő jelentkezni a szerelmespároknak!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.