Gáspár Zsoltival madarat lehetett volna fogatni, amikor néhány nappal ezelőtt megcsörrent a telefonja, és a háziorvosa közölte: megkapja a koronavírus elleni védőoltást. Az eseményre lapunk elkísérhette a showmant, aki hősiesen állta a sarat.
Tavaly március elején még abban reménykedtünk, hogy húsvét után már szabadon élhetünk. Egy év eltelt, és most ugyanezt reméljük… A koronavírus még mindig itt van, épp a 3. hullám indult útnak. Időközben a mutáns vírusok is megjelentek,...
Március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, a kilépés mellett az előzetes adatokhoz képest jóval kevesebben, alig 4000-ren döntöttek - közölte...
A 72 éves színész és a nála két esztendővel idősebb felesége napokon belül megkapja a koronavírus elleni oltást. Oszter Sándor és Failoni Donatella nem ült fel a rémhíreknek, és a kínai vakcina mellett döntött.
A Dél-afrikai Köztársaság 11 millió adagot rendelt a Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni, egykomponensű védőoltásából - jelentette be Cyril Ramaphosa, az ország elnöke vasárnap.
Rövidesen elindul az eddigi legnagyobb orosz oltóanyag-szállítmány Budapestre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Minél több embernek akarják beadni az első koronavírus elleni oltást, ezért változik a Pfizer-Biontech és az AstraZeneca vakcinája esetében a második oltás időpontja - közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)...
Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye, hogy újabb koronavírus-mutánsok keletkezzenek - mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. Hozzátette, fenntartás nélkül kell alkalmazni a keleti...
Túllépte már a húszezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Csehországban, ahol az első fertőzést majdnem egy éve, tavaly március elsején mutatták ki a laboratóriumok. Az utóbbi hét napban a halottak száma megközelítette...
Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét - mondta az országos tisztifőorvos szombaton az MTI-nek.
Meghalt 107, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4948 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.