Bodnár Attila már tűkön ülve várja, hogy feleségével együtt megkapja a koronavírus elleni vakcinát. A 80-as, 90-es évek sztárja a Borsnak kinyilvánította: most a legfontossabb az összefogás, és az, hogy mielőbb átvészeljük ezt a mindenki...
Nagy Gergelyné Hajnalka 68 napot volt lélegeztetőgépen, de még most, kilenc hónap után is küzd a betegség szövődményeivel. A tatai nővér börtönként él meg minden egyes percet, amit a koronavírus miatt nem szentelhet hivatásának.
Kitüntetést kapott az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem közös oltóanyagát kifejlesztő kutatócsoport vezetője a "globális közjó" érdekében tett szolgálatáért.
Egyre inkább terjed az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit változata Németországban, ami nagyban megnehezíti a védekezést a kórokozóval szemben - mondta a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője pénteken Berlinben.
Kínában teljesen normálisnak számít, ha valakit a végbélnyílásukon keresztül tesztelnek koronavírusra. A furcsa eljárás azonban komoly problémákat vet fel.
Az újranyitás célegyenesében vagyunk, de előtte a járvány harmadik hullámát le kell törni, és ezek az azok az intézkedések, amelyekkel ezt meg lehet tenni.
Afrikában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 3 milliót csütörtök estére - jelentette be az afrikai betegségellenőrzési és -megelőzési központ (Africa CDC).
A legendás énekes megkapta a COVID elleni első védőoltását és végre fellélegezhetett. Ismét energikus, reményekkel teli, lovagolni akar és persze zenélni mindhalálig. Gőzerővel készül a Demjén 75 jubileumi koncertsorozatra.
Gáspár Zsoltival madarat lehetett volna fogatni, amikor néhány nappal ezelőtt megcsörrent a telefonja, és a háziorvosa közölte: megkapja a koronavírus elleni védőoltást. Az eseményre lapunk elkísérhette a showmant, aki hősiesen állta a sarat.
Tavaly március elején még abban reménykedtünk, hogy húsvét után már szabadon élhetünk. Egy év eltelt, és most ugyanezt reméljük… A koronavírus még mindig itt van, épp a 3. hullám indult útnak. Időközben a mutáns vírusok is megjelentek,...
Március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, a kilépés mellett az előzetes adatokhoz képest jóval kevesebben, alig 4000-ren döntöttek - közölte...
A 72 éves színész és a nála két esztendővel idősebb felesége napokon belül megkapja a koronavírus elleni oltást. Oszter Sándor és Failoni Donatella nem ült fel a rémhíreknek, és a kínai vakcina mellett döntött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.