Itt a teljes lista: Ezek az országok biztosan várják szeretettel a beoltott turistákat

Itt a teljes lista: Ezek az országok biztosan várják szeretettel a beoltott turistákat

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 11. 13:00
Hamarosan újra lehet majd utazni, ezt pedig most néhány ország meg is erősítette azzal, hogy felfedte: szívesen látják a koronavírus ellen beoltott turistákat.
Bors

A koronavírus-járvány alatti megfelelő átoltottsággal egyre több lehetőség nyílik majd meg az emberek előtt, ami a vendéglátás mellett a turizmust érinti majd leginkább. Mutatjuk a listát az országokról, akikről eddig biztosan tudjuk, szívesen látják azokat, akik már megkapták a vakcinát.

Izland

Izland bejelentette, hogy azok az országba érkezők, akik be vannak oltva koronavírus ellen, mentesülnek a karanténkötelezettség alól. Izland jelenlegi szabályai szerint minden beutazónak kötelező átesnie egy PCR-teszten, amelyet 5-6 nap karantén, majd egy ismételt teszt követ. Az ország új irányelvei szerint azonban oltási bizonyítvánnyal nem kell tesztelni és karanténba vonulni sem.

Görögország

Harry Theoharis, turisztikai miniszter egy konferencián elmondta: az ország május 14-től tervezi visszavárni a turistákat anélkül, hogy azok igazolnák oltottságukat. Utazás előtt azonban mindenkinek szükséges egy negatív koronavírus-tesztet produkálnia, a turistákat pedig véletlenszerűen tesztelhetik az országban.

Seychelle-szigetek

A Seychelle-szigetek turisztikai hatóságai az év elején bejelentették, hogy az oltott látogatókat a világ bármely részéről azonnali hatállyal befogadja. Egyedüli feltétel a második adag megkapása utáni két hetes várakozási idő. A beoltott látogatókra továbbra is vonatkoznak a beutazási követelmények: az utasnak igazolnia kell, hogy két adag koronavírus elleni oltóanyagot kapott, emellett igazolnia kell egy negatív koronavírus-teszt eredményét, amelyet legfeljebb 72 órával az indulás előtt végeztek el rajta. A Seychelle-szigetek nem fogadja a be nem oltott látogatókat, valamint azokat sem, akik a tiltólistás országokból érkeznének.

Észtország

Észtország bejelentette, hogy február 1-től azokra az EU-s tagállamból érkezőknek, akik megkapták az oltást, már nem vonatkozik a 10 napos karanténkötelezettség és a koronavírus-teszt elvégzése sem. Néhány kritérium azonban még felmerül: egyes országok esetén például nem telhet el hatnál több hónap a vakcina beadatása óta.

Ciprus

Ciprus új irányelveket kíván bevezetni, amelyekben az oltott utazóknak nem lesz szükségük a jelenlegi tesztelési- és karanténszabályokra május 1-től. Kitétel a második oltás igazolása, illetve az oltás óta eltelt legalább hét nap is.

Lengyelország

Lengyelország feloldotta a koronavírus ellen beoltott, és az oltás meglétét igazolni képes utazók kötelező 10 napos karanténkötelezettségét. A feloldás emellett azokra is vonatkozik, akik a határ átlépése előtt legfeljebb 48 órával negatív koronavírus-tesztet produkálnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.