<nav aria-labelledby="system-breadcrumb" role="navigation">
A villamost és vezetőjét is megrúgta, illetve megütötte az a miskolci férfi, akivel szemben a rendőrség büntetőeljárást indított.
</nav>
<article>
<figure></figure>
</article>
Elütött egy biciklist egy villamos a napokban Budapesten. Miután a kerékpáros azt mondta, hogy jól van, a villamos vezetője továbbhajtott. Felháborító, vagy jól tette a sofőr, hogy egy karcolásért nem bénította le a 3-as vonalán a forgalmat?
<p>Leállt a szíve és meghalt a 17-es villamoson egy 73 éves férfi. Szabó János egy fél napot utazott holtan anélkül, hogy bárki észrevette volna. A férfinak ráadásul sosem volt gondja a szívével.</p>
Sofőr és utasa is életét vesztette a borzalmas zuglói balesetben, mikor péntek délután a 62A jelzésű villamos egy autót gyűrt maga alá. A Bors megrázó részleteket tudott meg.
A rendőrség is vizsgálódik a Combino balesetével kapcsolatban, ahol legalább százmillió forintos kár keletkezett. Mint kiderült, a vezető nem volt zöldfülű, már dolgozott más típuson.
Sebességet kellett saccolni, távolságot mérni, céltábla közepére vezetni a villamost és úgy kinyitni egy ajtót, hogy az azon elhelyezett teniszlabdák ne essenek le. Európa legjobb villamosvezetôi idén a párizsiak lettek, nagy küzdelemben...
Negyedmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. vezérigazgatója az 51-es villamos vezetőjének súlyos bántalmazása ügyében - közölte a két társaság az MTI-vel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.