Dana Vollmer amerikai úszó annak ellenére versenyez, hogy hat hónapos terhes. A 29 éves, ötszörös olimpiai bajnok Dana már a tokiói felkészülés jegyében ugrik vízbe nap mint nap.
A 2020-as tokiói olimpián a dobogó tetejére állna Kenderesi Loránd, az olimpiai bronzérmes Tamás öccse. A 16 éves úszó reméli, bátyja második lesz mögötte.
Bár szerdán hivatalosan is benyújtotta lemondását Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke a január 8-i közgyűlésig biztosan a helyén marad. Sőt elképzelhető, hogy utána is.
<p>Sikeres úszóink után most már a politika is kezd a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás ellen fordulni. Újpest fideszes polgármestere egy - nem túl egetverő - poénnal gúnyolta ki a sportvezetőt.</p>
Egyre több pletykát hallani arról, hogy Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét szeretnék a helyéről elmozdítani. Tud róla? – megkérdeztük tőle.
Olimpiai úszóbajnokunk kisfia, Dominik egyre jobban élvezi az úszást, de anyukája úgy véli, jobb, ha egyelőre csak hobbiként űzi a vizes sportot. Kovács Ágnes arról is beszél, hogyan illesztette át a mindennapi életbe a medencében megélt...
<p>Carlo Pedersoli, a későbbi Bud Spencer már tizenévesen letette a névjegyét Olaszországban. Úszóként nemzeti bajnok lett, majd a vízilabdacsapattal hódította meg Európát.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.