Megdöbbentő vallomással állt rajongói elé a Mad Man sztárja: January Jones azt állítja, hogy haja csomókban hullik, amelynek a túl gyakori hajfestés az oka.
Pataki Zita időjós jelenleg a Pázmány Egyetemen tranzakciós analízis szakán tanul, de emellett nem felejti el követni az egészséges életmód szabályait sem. Rendszeresen kerékpározik és odafigyel a szénhidrát fogyasztásra is.
A Jászai-díjas Szamosi Zsófi neve ma már nemcsak színházi berkekben cseng ismerősen. A Pintér Béla Társulatához tartozó művésznő megmutatta már magát filmekben, a tévében és a színpadokon.
Józsa Imre színész, szinkronszínész majd negyven éve van a pályán, de ez idő alatt semmit sem vesztett lelkesedéséből. Ez talán annak is köszönhető, hogy a paleo-diéta elkötelezettje.
D. Tóth András hamarosan feleségül veszik gyerekkori szerelmét, akivel nem csak együtt élnek, de együtt teniszeznek is. Emellett az RTL klub népszerű munkatársa, a szintén szakmabeli D. Tóth Kriszta öccse is!
A Barátok közt nézőinek egy időre nélkülözniük kell majd az ország Vili bácsiját. Várkonyi Andrásra ugyanis egy komoly szívműtét vár. A színész most még forgat, de hamarosan kórházba vonul.
Az egyik legnépszerűbb hazai színész Gesztesi Károly fia Gesztesi Máté a Corvinus egyetem mellett a színészkedéssel és az énekléssel is foglalkozik, emellett rendszeres időközönként léböjtöl.
Éva 15 éve dolgozik a Magyar Televíziónál. Volt Híradós, számtalan műsort levezényelt. Most éppen a Család-Barát magazinban láthatjuk a műsorvezetőt. Emellett egészséges életmódot folytat és hisz a géneket befolyásoló táplálkozásban!
Polyák Lilla színésznő nap, mint nap rengeteg sminket használ a fellépések alkalmával, nem csoda tehát, ha fokozottan odafigyel arra, hogyan ápolja arcbőrét!
A 22 éves énekesnő Barbee, eredeti nevén Bata Adrienn fitt, fiatal, egészséges így senki nem gondolná róla, hogy gyengélkedik a veséje, ezért vigyáznia kell, hogy melegen tartsa derekát.
Rubint Rékát „keményebb” oldaláról ismerhetjük, mint személyi edzőt, de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a népszerű edző többszörös anyuka is!
A neves színész Nick Nolte egy különleges terápiát alkalmaz, az ózonkezelést. Az ózont a testbe injekciózzák, meghatározott mennyiségben, ez által javulhat az agy anyagcseréje.
A Golden Globe-díjas és Oscar-díjra jelölt amerikai színésznő apja buddhista szerzetes volt, így nem túl meglepő, hogy hisz a drágakövek gyógyító, segítő erejében.
A népszerű táncos Michael Flately egy különleges módszerrel tartja karban magát. Az úgynevezett csakrarendszer, olyan kezelés amely a bio-energiát használja föl.
Szentgyörgyi Rómeót egy egész ország ismeri. Rendszerint látni őt valamilyen egészséggel összefüggő tévés műsorban, hiszen személyi edzőként élete a mozgás.
Nyilasi Tibor ezúttal nem a foci, hanem külseje, pontosabban a hajkoronája kapcsán kerül előtérben. Nyilas Tibor edző hamarosan hajátültetési beavatkozáson esik át egy erre szakosodott klinikán.
Segítségre van szüksége az őt ért veszteségek feldolgozásához Pamela Andersonnak, ezért bejelentette, hogy visszamegy terapeutájához és folytatja a korábban félbeszakadt kezelést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.