A Győri Törvényszéken, ahol a katonai tanács is működik, már tegnap délután nagyüzem volt: a vesztegetéssel gyanúsított rendőrök közül hatnak a letartóztatási ügyét elkezdték tárgyalni. A nyomozó ügyészség mindenkit börtönbe...
<p>Szidalmazta a rendőröket, majd fakockákkal támadt rájuk az a csoport, amely huliganizmust szimulált Dorogon. A hatóság kiszorította őket a stadionból, a „ring” alakzatot is bevetették.</p>
Rablóból lesz a legjobb pandúr, tartja a mondás, ami Ambrus Attila esetében új értelmet nyert. A Viszkis tanácsát ezúttal rendőrök kérték. Hol hibáztak, amikor ő megszökött a börtönből? Ambrus Attila rablótrükkökről tartott előadást...
Szeged - Elszökött két gyerek csütörtökön a szegei Cső utcai óvodából. A kicsiket már a rendőrség is kereste, végül egy járókelőnek tűnt fel a két, kíséret nélkül sétálgató ovis - a belvárosban. Ez már a második eset volt,...
<p>Az Omega együttes zenészét összeverték, sőt kutyákat eresztettek rá az „átkosban”, mégsem habozott, amikor kollégáját ki kellett menteni a zsaruk kezei közül. </p>
Eljárást indítottak két novajvidrányi lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható kerítés, valamint gyermekprostitúció kihasználása bűntettével és kóros szenvedélykeltés vétségével - tette közzé honlapján a rendőrség pénteken.
Tévesen gondolta úgy a rendőrség, hogy a futó Gyurik Krisztinával két személy végzett. Egy, az ügyben ártatlan férfi DNS-e hanyagságból került rá az asszony holttestére.
Végzetes lépésre szánta el magát egy férfi, aki egy társasház ablakából akart kiugrani, azonban a helyszínre érkező miskolci járőrök még el tudták kapni a derekát és visszahúzták.
Elengedte a bírónő Sárosi Imre pénzbüntetését és mellőzték a közúti járművezetés eltiltását. A hetvenéves törökszentmiklósi férfinak több mint egyéves kálváriája ért véget a jogerős ítélettel.
Az elmúlt napokban országszerte több településen segítettek a rendőrök saját házukban vagy elhagyott épületekben fagyoskodó embereken - derült ki a rendőrség honlapján szombaton megjelent közleményekből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.