A Bors korábbi cikkéből derült ki, hogy a cégpapírokon üzlettársának feltüntetett ukrán nő nem ismeri Hajdú Pétert. Az emiatt született bejelentés alapján kezdeményezett eljárást az ügyészség a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságánál.

A jövő év januárjáig meghosszabbították a nyomozást Győzike áprilisi, csalási ügyében. Ráadásul a showman ismét feltűnt a NAV adóslistáján. Összesen már csaknem százmillió van a számláján.

Alekosz lehet az egyik nagy vesztese annak, hogy Hajdú Péter cége, a Frizbi Entertainment ukrán kézbe került. De mi köze a jobb időket megélt valóságshow-hősnek Hajdú bonyodalmas cégügyeihez?

Autója alvázába rejtve 63 millió forint értékű drogot próbált meg Magyarországra csempészni egy montenegrói férfi – jelentette honlapján a rendőrség pénteken.

Egy ukrán matróna lett az ügyvezetője a Frizbi Entertainment Kft.-nek. A 79. életévében járó Vilma sikertörténetét és a Hajdú Péter vezette cég pénzügyeit a Bors követte nyomon.
Az ötvenmilliós adócsalással gyanúsított híresség azt állítja, hogy a lánya iskoláját sem tudja befizetni, miután minden vagyonukat lefoglalta a NAV. Ehhez képest Bécs egyik legdrágább hoteljében szülinapozott a család.

A vádlottak milliókat fogadtak el, hogy bűnügyi információkat adjanak át, hogy a gyanúsítottak megússzák a büntetést, vagy enyhébb ítéletet kapjanak.

Egy külhoni bank iránt érdeklődnek élénken a magyar adóellenőrök, akik Hajdú Péter pénzügyeit vizsgálják. Úgy tudjuk, a NAV emberei már fel is vették a kapcsolatot a társszervvel.
További érdekes részletek derültek ki a Frizbi Entertainment Kft. ellen folyó nyomozásról: a TV2-ben már korábban is tudhattak a folyó ügyről, amiről a hatóság egyébként nem ad tájékoztatást.
A Bors információi szerint a minap bejelentés nélkül, nem kis meglepetést keltve megjelentek a NAV emberei a TV2 Róna utcai székházában, és Hajdú Péter korábbi cégének szerződéseire voltak kíváncsiak. Lehet, hogy ez csak egy későbbi,...
Holnap házasodott volna össze jegyesével az őrizetbe vett MSZP-s politikus, Czeglédy Csaba. A csalással gyanúsított ügyvéd állítólag nagy leleplezésre készült a Fidesz ellen.
Patthelyzetbe került Ferenc, akinek problémája akadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. A férfi nemrégiben kapott egy értesítést, amelyben közölték: ötezer forintot kell befizetnie végrehajtási költségként.
Hétfőn éjfélig kell leadni a 2016. évi személyi jövedelemadó (szja) bevallást - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Már csak öt nap van a személyi jövedelemadó-bevallások leadására, amit az adózók még szombat délelőtt is megtehetnek a budapesti Eurocenterben - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.