Repültek az üvegek Buda Julianna produkciójában szombat este a Hungary's Got Talent műsorában. Az utolsó előválogatón a fiatal lány ritmikus gimnasztikával ötvözte a koktélkészítést.
Évről évre ezreket vonz a spanyolországi Tarragona városában a híres embertorony-építő verseny. Előfordult már olyan is, hogy egy „építmény” egy kilencemeletes háznál is magasabb lett.
Még nézni is rossz: néhány hindu úgy adta meg az ünnepi készülődés módját, hogy élő bukkanót csináltak magukból. Senki se utánozza őket, a mutatvány életveszélyes!
Egyre nagyobb vihart kavar egy kínai tematikus park, melyben törpék szórakoztatják a turistákat. Kitalálóit azzal vádolják, hogy megalázzák a mélynövésűeket, az apró emberek azonban boldogok a Kis Emberek Királyságában.
Egy indiai asszony odaadó szeretete jeléül még azt is megengedi férjének, hogy kalapáccsal téglákat törjön szét a testén. Budatiék India-szerte az egyik legnépszerűbb kaszkadőrpárosnak számítanak.
Mindenki Cinthya Dictatort figyelte a Fővárosi Nagycirkusz porondján. A lány végre kiléphetett Varga Viktor árnyékából, aki nem szándékosan ugyan, de majdnem tönkretette párja műsorát.
Retteghetnek Dél-Kalifornia gördeszkásai. Megérkeztek ugyanis a rózsaszín sisakos kislányok, akik félelmet nem ismerve mutatják meg a nagyvilágnak trükkjeiket.
Sokan irigylik a Bahama-szigeteken dolgozó férfi képességeit. A csak Tomként ismert búvároktató úgy játszik a cápákkal, mintha háziállatok lennének: az óceánok rémei vakon engedelmeskednek a férfinak.
Felrúgták a fizika törvényeit az extrém sport kiválóságai a Hősök terén tegnap délután. Labdazsonglőrök, utcai akrobaták, bringabűvölők és motormágus kápráztatta el a közönséget.
Közel nyolcvan méter magasan lóbálózott fél kézzel egy építkezési óriásdaru karján a vakmerő angol fiatal, aki természetesen meg is örökítette a hajmeresztő mutatványt. Tériszonyosok ne kattintsanak.
Indiában minden évben megrendezik az úgynevezett Faluolimpiát. A számok között az egyik legbizarrabb, amikor traktor alá kell feküdni, de szájjal egyensúlyozni egy biciklit sem könnyű feladat.
Az Aranybohóc-díjas lovas akrobataszámot először láthatják a nézők a Fővárosi Nagycirkusz mai premierjén. Richter Flórián apja mutatványát fejlesztette tovább.
Napok óta terjed a pletyka a világhálón, hogy Ördög Nóra terhes. A stylistok az utóbbi hetekben bővebb szabású, sötét ruhát adtak a műsorvezetőre, ebből következtetett egy netes magazin arra, hogy a műsorvezető kikerekedett.
Egy reklámkampány keretében fantasztikus műsort mutattak be egy Goldberg-gép alkalmazásával. A bonyolult láncreakciót beindító masina végcélja minden esetben egy hétköznapi szituáció megoldása. Ezúttal is így történt, de az eseményről...
Lélegzetelállító előadással sokkolja a New York-iakat David Blaine. A mágus egymillió voltos feszültséggel került közvetlen kapcsolatba pénteken az 54-es móló épületében.
Repülőgéphez kötözve szállt fel a magasba egy nyolcvanhárom éves férfi a breightoni repülőtérről. Nigel Hague egy jótékonysági szervezetre akarta felhívni a figyelmet mutatványával.
Nem tudni, hogy sikerült gazdájának megtanítani az ebet arra, hogy megfeszítse magát a kezében, amikor ráfúj, de ez mindegy is, hiszen a látvány olyan erős, hogy arra nincsenek szavak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.