Bár L.L. Junior már Körtvélyessy Kinga férje, volt párjával, Csillával örökre összeköti két közös fiuk. Ma már csak miattuk kapnak össze, ahogy szerdán is egy belvárosi kávézóban.
<p>Körtvélyessy Zsolt szerint inkább egy tüzes szerelem, mint egy unalmas kapcsolat; noha az utóbbira a színész szerint nem sok sansza van a lányának L.L. Junior mellett. A zenész apósa reméli, hogy a születendő unokáról nem a lapokból...
Csütörtök este nemes célért gyűlt össze a hazai közélet színe-java. Többek között Curtis, L.L. Junior és Varga Viktor is a tizennégy éves, leukémiával küzdő kisfiú, Áron gyógyulásáért énekelt a Story Budapestben.
Pár nappal ezelőtt örök hűséget fogadott egymásnak Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior. Az esküvő olyannyira titokban zajlott, hogy a páros szülei is a Borstól értesültek a frigyről.
<p>Nem tud rendesen magyarul írni – emiatt derült ki, hogy valaki az ő nevében levelezget híres barátaival. Peter Srámek borzasztó haragra gerjedt.</p>
Kemény szavakat használva tanúskodott az egykori zenésztárs az énekesnő ellen. L.L. Junior szerint semmilyen szakmai magyarázat nincs arra, amiért Nótár Mary felrúgta a szerződését.
Fogva tartották? Nem tartották? Bántották is, vagy csak kitaláció az egész? Kiderülhet! Nyomozást rendeltek el ugyanis Nótár Mary ügyében – tudta meg a Bors.
<p>Gór Nagy Mária lesz L.L. Juniorék egyik esküvői tanúja. A színésznő a menyasszony főnöke, az örömapa fiatalkori nagy szerelme és a vőlegény egykori tanára.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.