Rusvai Miklós szerint a koronavírus-járvány a napokban tetőzik Magyarországon, a szennyvízzel kapcsolatos adatok azonban biztatóak és áprilisban csökkenésre számíthatunk.
A kormány kidolgozta a nyitási tervét, amelynek részeként a közeljövőben elindul a kritikus infrastruktúrákban dolgozók, a pedagógusok, az óvodai és a bölcsödei dolgozók oltása. Fontos lépés az is, hogy rövid időn belül felülvizsgálják...
A járványügyi helyzetre tekintettel, az utasok és az autóbuszvezetők védelmében a Volánbusz március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől...
Azok a regisztráltak, akik még oltásra várnak, leellenőrizhetik, hogy regisztrációjuk milyen státuszban van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egy internetes felületet nyitott erre a célra.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara olyan szabályozásra tett javaslatot, amely minden üzletre azonos elvek alapján vonatkozna: tíz négyzetméterenként egy vásárló vagy vendég tartózkodhatna benne.
A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed. Dr. Bense Tamás szerint az otthoni ápolásban az elkülönítés, a fertőtlenítés és a vitaminpótlás a legfontosabb. No meg a Favipiravir.
Tombol a járvány, mégis mintha lazulna a maszkviselési fegyelem – tapasztaltuk. Tettünk egy rövid kört Budapest utcáin, és percek alatt több tucat maszk nélkül vagy maszkot rosszul hordó emberrel találkoztunk.
Valóságos akciófilm helyszínné vált egy szegedi Spar kedd este. A zárás előtti hajrában két férfi úgy összebalhézott a másfél méteres távolság megtartásán, hogy egymásnak estek, egyikük pedig fegyvert rántott.
Szily Nóra is elkapta a koronavírust. A kritikus napokon már túl van, de még mindig nem érzi jó magát. Nem felejti el, amikor még a levegőért kellett kapkodnia a végtelen gyengeség és lázzal szembeni küzdelemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.