Mindig is híres volt a nagy szívéről az énekes, és most sem kell csalódnunk benne. A Vasárnapi Borsnak elárulta, mélyen a zsebébe nyúlt, hogy a nehéz helyzetbe került barátait segítse, és az sem érdekli, ha sosem kapja vissza ezeket...
Ki sem mozdul otthonról az énekesnő, aki a karanténidőszakban is a lelki egyensúlyra törekszik. Linda úgy érzi, a lecsendesedés ideje ez, ami után jöhet majd a nagy ő.
Az élelmiszer és egyéb áruk beszerzésénél most biztonságosabb a házhoz rendelés, mint a boltok polcai közt mászkálni. Azonban a jelenlegi helyzet miatt a virtuális vásárlás is kissé megváltozott.
Két hét után az első beköltözők már távoztak, de a védekezésbe önkéntes karanténként bekapcsolódó siófoki CE Napfény Hotel még jó ideig biztosan teljes kapacitással üzemel.
Álommunkának indult, igazi rémálommá vált a táncos pár és három magyar dolgozó amerikai útja. A fiatalok a Rhapsody of the Seas nevű luxushajó foglyai, az óceánjáró fedélzetén több koronavírusos beteg tartózkodik.
A koronavírus nem változtatta meg az Oszter család életét. A színész felesége ugyanúgy leköltözött a balatoni házba, ahogy mindenkor. A házaspár így teljesen külön karanténozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.